Van, amikor a hangya ügyesebb az embernél

A hangyákról mindenki tudja, hogy sokan élnek együtt és ez teszi őket igazán sikeressé. Az ember maga is társas lény, bár sokkal gyakrabban találkozunk egy szem emberrel, mint magányos hangyával. Az is közös, hogy csak a hangyának és az embernek kell együttes erővel, saját magához képest nagy méretű tárgyakat rendszeresen szállítani. Vajon ki hogyan oldja meg ezt a feladatot?

A Weizmann Intézet kutatói azt mérték fel, mi teheti annyira hatékonnyá, előnyössé a csoportos életmódot. Ehhez egy geometriai feladattal bíztak meg embereket és hangyákat is: egy T alakú tárgyat kellett egy két ajtóból álló teremrendszeren átszállítani.

Bár azt gondolnánk, hogy az emberi értelem győzedelmeskedik ez esetben, a valóság azonban kijózanító: a hangyák ügyesebbek. A PNAS folyóiratban közzé tett kutatási eredmények a csoportos döntéshozatalról, és az együttműködés előnyeiről és hátrányairól is vallanak.

A feladat a „zongoraszállítók rejtélye” néven ismert feladat egy speciális változata volt. E feladatot például a robotika területén, mozgás tervezésében gyakran alkalmazzák, a fura alakú holmik komplex környezetben A-ból B-be eljuttatásához. Ez esetben nem nagy méretű hangszert, hanem egy T alakú tárgyat kellett a komplex geometriájú helyen átjuttatniuk az embereknek, illetve a hangyáknak.

Két szűk ajtón és egy szűk termen kellett a T alakú tárgyat átvinni. Ugyanazt a terepet elkészítették az ember számára nagy méretben, illetve a hangyák méretéhez arányosított kis méretben is, különböző csoportméretekkel is megvizsgálták a kutatók a szállítás módját.

A kutatók a Paratrechina longicornis nevű hangyafajt választották a feladathoz, az állat gyakori Izraelben. Háromféle teszt volt: egyedüli hangya, egy 7 hangyából álló kis csoport, illetve egy nagy, 80 hangyából álló csoport vitte át a T alakú tárgyat a termeken. Az embernél hasonló volt a helyzet, egy fő, 6-9 fő, illetve 26 fő volt a tesztek tárgya.

Ahhoz, hogy még egyenlőbbek legyenek a feltételek, az embereknek egyes esetekben megtiltották, hogy kommunikáljanak, és még az arcukat is eltakarták. Emellett a tárgyat csak az arra felerősített fogantyúk segítségével szállíthatták, ezzel a hangyák tartási módszerét utánozták le a szakemberek az emberi csoportban.

A fogantyúkban ráadásul mérőműszerek voltak, amelyekkel meg lehetett határozni, hogy mennyire erősen cibálja valaki az adott ponton a tárgyat. Számos tesztet végeztek mind az emberek, mind a hangyák, ezeket azonos nézőpontból videón rögzítették. A videók elemzéséből lehetett azután következtetéseket leszűrni.

Amikor magányos embert hasonlítottak magányos hangyával, az ember felülmúlta a hangyát a stratégiai tervezéssel. Azonban csoportos szállítás esetén megfordult a helyzet, különösen a nagyobb csoportok esetében.

Nemcsak a magányos hangyák teljesítményét múlták felül a csoportok, hanem számos esetben az emberekét is.

A közös cipekedés során a hangyacsoport úgy dolgozott, mintha közös stratégiát követne, közös tapasztalata, csoportos emlékezete vezérelné a mozgását és azt, hogy ne kövessék el ugyanazt a hibát még egyszer. Ezzel szemben az emberek, ha közösen kellett átvinni a tárgyat, nem váltak jobbá, sőt, ha a kommunikációt is megakadályozták (és ezzel a hangyákkal azonos helyzetbe helyezték őket), egyszerűen rosszabbak lettek, mintha egyedül próbálták volna megoldani a feladatot.

A hangyák egy bolyban mind nővérei egymásnak, abszolút azonosak az érdekeik. Egy ilyen szoros társadalomban az együttműködés jócskán felülmúlja a versengést, emiatt is nevezik a hangyacsaládokat szuperorganizmusnak időnként. Ezt ahhoz szokták hasonlítani, mintha egy test egyedi, de egymással együttműködő sejtjei alkotnák. A kutatók eredményei megerősítik ezt a feltételezést: a hangyacsoport több, mint a tagjainak összessége, együttesen ügyesebbek, okosabbak. Érdemes tudni, hogy a világ mintegy 15 ezer ismert hangyafajának alig egy százaléka végez hasonló közös cipekedést.