Hová tűnnek télen a rovarok?
A hideg évszakban kevésbé gyakran találkozhatunk ízeltlábúakkal, ez azonban nem jelenti azt, hogy nincsenek is ott körülöttünk.
Bizonyára sokaknak feltűnt már, hogy a hideg idő beköszöntével megcsappan hazánk rovarvilága. Ilyenkor eltűnnek a szúnyogok, nem látni méheket és a hangyák sem sürögnek. Hogy telente hová tűnnek a rovarok, azt a Körös-Maros Nemzeti Park válaszolta meg.
Mint írják, az egyes fajok különböző taktikákat alkalmaznak. A rovarok egy csoportja példáaul félig éber állapotban tölti a telet. Ez elsősorban a tömegesen együtt élő fajokra jellemző, amilyenek például a méhek és a hangyák. A harlekin katicák nyáron nem élnek együtt, de a telet összegyűlve, nagy csapatokban vészelik át valamilyen védett helyen, például házak repedéseiben, tetők cserepei alatt. A méhek a kaptárban melegítik egymást. A hangyáknak könnyebb dolguk van, mert ők olyan mélységben vannak, ahol már nem fagy.
Más rovarok pedig a madarakhoz hasonlóan vándorlással oldják meg a telelést. Ide tartoznak a bogáncslepkék és az atalantalepkék, akik aprócska termetük ellenére nagyon messzire, Olaszországig, vagy akár Afrika északi tájaira is képesek eljutni.
Olyan rovarok is léteznek, amelyek képesek glicerinszerű, fagyálló folyadékot termelni a szervezetükben, így nem kell attól tartaniuk, hogy téli álmuk közben a fagy és a jégkristályok képződése megöli őket.
Ilyenek például az egyes medvelepkék hernyói, amelyek nem fejlődnek ki őszig, hanem hernyóállapotban töltik a telet.
Néhány rovarfaj önállóan vészeli át a hideg évszakot. A lódarazsak királynője például teljesen egyedül telel, a dolgozók ugyanis, akik év közben építik a fészkeket és hordják az élelmet, már korábban elpusztulnak. A királynő viszont hosszabb életű rovar, ő általában a kaptár belsejében, vagy faodvakban, farepedésekben húzza meg magát a fagyos időben. Tavasszal aztán elkezd petéket rakni, az azokból kikelő rovarok pedig építenek egy új fészket.
A rovarok egy csoportja a vizet választja telelőhelynek. Így tesznek szitakötők lárvái, egyes vízipoloska-fajok, illetve a közismert kérészfajok: a tiszavirág és a dunavirág is. A kérészek több éven keresztül fejlődnek az iszapos rétegben, de nekik is hibernált állapotban kell átvészelniük a telet. A szitakötők lárvái az őszi lehűléskor az iszapban hibernálódnak, még lárva állapotban is aktívan táplálkoznak, ragadozó életmódot folytatnak. Tavasszal, amikor melegszik az idő, kiolvadnak, felébrednek és átalakulva, szépséges szitakötőként folytatják életüket.