Mérget spriccelő skorpióra bukkantak Dél-Amerikában

Akár 36 centiméteres távolságba is képes ellőni mérgét, amellyel támadója szemeit célozza meg.

A skorpiók jellegzetes, méregtüskével ellátott farkukról ismertek, amellyel elejtik zsákmányukat, illetve szükség esetén megvédik magukat. A Live Science cikke szerint azonban vannak olyan skorpiófajok is, amelyek a szúráson kívül máshogy is felhasználják mérgüket: kispriccelik azt testükből.
Ilyen viselkedést korábban kizárólag Észak-Amerikában és Afrikában honos fajoknál figyeltek meg, ezért a felfedezés jelentősnek számít. Amint a felfedezésről szóló, nem rég megjelent tanulmányból kiderül, az új faj a Tityus achilles nevet kapta és Kolumbia esőerdeiben akadtak rá.
A szakértők úgy vélik, bár nagyon kevés fajról tudunk, amelyik mérget spriccel, a legtöbb skorpió valószínűleg képes erre, csupán nem teszik meg soha.
Ennek oka, hogy ez a cselekedet rendkívül „költséges” az állatok számára, hiszen a méreg értékes fegyver a túlélésért folytatott harcban.
Azoknak a fajoknak, akik ezt mégis megteszik tehát bizonyára nagyon jó okuk van rá. Feltehetőleg a környezetükben élő ragadozók miatt kényszerülnek erre a stratégiára, mert a szúrás nem jelent elég hatékony védelmet ellenük.
Azt, hogy a méreg hatásos lesz a célpont ellen, szúrással lehet leginkább garantálni, ám ez a módszer kockázatos. Megköveteli ugyanis a közvetlen, fizikai kontaktust, ami igen veszélyes, főleg ha egy ragadozóról van szó.
A spriccelés ezzel szemben nem igényel érintkezést, ezért kevésbé rizikós, ám cserébe nem garantálja, hogy a méreg eléri a célpontját, illetve eléri a kívánt hatást. A spriccelt méreg csak akkor hatásos, ha érzékeny szövetek érint, például a szemeket. Arra azonban enélkül is éppen elég lehet, hogy elijessze, esetleg összezavarja a ragadozót, amíg a skorpió elmenekül.
A T. achilles akár 36 centiméteres távolságba is képes ellőni mérgét, legtöbbször egyenes ellőre spriccel, de ritkán felfelé és hátrafelé is megteszi. A kieresztett folyadék többnyire átlátszó, vagyis valószínűleg előméregről van szó, amelyet a sokkal erősebb valódi méreg előtt használ. Így biztosítja, hogy a spricceléssel ne fogyjon ki egyből az összes méregből.