Miért lógnak fejjel lefelé a denevérek?

Mindenki ismeri a denevérek jellegzetes testhelyzetét, azt viszont már kevesebben tudják, hogy mi a funkciója.

Amikor a denevérek éppen nem repülnek, többnyire fejjel lefelé lógnak faágakról, barlangok mennyezetéről. De mégis miért pihennek ilyen különös módon? A Live Science cikke szerint a választ a denevérek őseinél kell keresni.
Amint Tara Hohoff biológus a lapnak elárulta, a denevérek minden bizonnyal olyan siklórepülő emlősökből fejlődtek ki, mint amilyenek a ma is élő repülőmókusok. Elődeik tehát magasra fákra mászhattak, amelyekről aztán levetették magukat, hogy siklani tudjanak a levegőben.
Mellső végtagjaik idővel aztán szárnnyá fejlődtek, ám testfelépítésük nem alkalmazkodott olyan mértékben a repülő életformához, mint a madaraké, ezért legtöbbjük a földről csak nehezen tud felszállni.
Itt jön képbe a lógás, amely testhelyzetből gyorsan zuhanni, majd repülni kezdhetnek.
A denevérek teste kiválóan alkalmazkodott ehhez a pózhoz. Ínaik és ízületeik például úgy épülnek fel, hogy csupán lefelé lógó testük súlyának hatására összeszorítják a karmokat lábukon, így az állatoknak szinte semekkora erőfeszítésébe nem kerül megkapaszkodnia. Ennek köszönhetően rengeteg ideig képesek lógva maradni, és eközben még a vér sem megy a fejükbe, az emberekkel ellentétben.
Kevésbé ismert tény, de nem mindegyik denevérfaj szokott lógni. A Dél-Amerikában őshonos tapadókorongos denevéreknek (Thyropteridae) például apró tapadókorongok vannak végtagjaikon, amelyek segítségével levelek alján telepednek meg, különféle pózokban.