Ezért olyan barátságosak télen a vörösbegyek

A vörösbegy az egyik legkedveltebb madárfajunk, azt azonban kevesen tudják, hogy télen miért ennyire barátságosak a példányok.
A falusi és városi kertekben egyaránt feltűnik a téli napokon egy kecses mozgású, kedves kis madár. Ő nem más, mint a vörösbegy (Erithacus rubecula).
Jellemző rá, hogy roppant bizalmas madárka, számtalanszor akár méternyire is meg lehet közelíteni.
Ennek oka, hogy a nálunk télvíz idején időző példányok nem a hazai erdőkben költő madarak, hanem északról jönnek ide. Mint köztudott, ott az embert, mint veszélyforrást, nem ismerik, ezért ilyen szelídek.
Legtöbbször estefelé hallatja jellegzetes „cik-cik” hangját a bokrok sűrűjéből. Kedveli a szürkületet, amire nagy fekete szemei is utalnak, ezért hajnalokon és naplemente után is hallhatjuk hangját, illetve megpillanthatjuk az örökzöldek alól kiugrálni.
Az elnevezése a narancsvörös mellényére és begyére utal. A hazánkban telelő példányok tőlünk északra költő egyedek, amelyek előszeretettel tartózkodnak az ember közelségében a kertekben, szérűkben, parkokban és az arborétumokban. A Magyarországon költő példányok a hideg hónapokra délre vonulnak.
Költőhelyei az erdőkben található hűvös patakvölgyek, mélyutak mentén találhatók. Nagy-Britanniában a kertekben, parkokban is fészkel, az angolok nemzeti madaruknak tekintik. Átlagéletkora nagyon rövid, külföldi adatok alapján 1,5 év.
Enyhe, napsütéses téli napokon felhangzik gyöngyöző, csodaszép éneke, amelyet a késő esti órákban is hallat. A kertekben telelő vörösbegyet sajtdarabokkal, apóra vágott nyershússal, almakockával, túróval etethetjük, ha zordabbra fordul az időjárás. Zabpehelyből és reszelt sárgarépából keveréket készthetünk számára. Hamar ráakad a kert egy védett zugába, a bokor alá kihelyezett eleségre.
Mivel minden egyes vörösbegynek szűk mozgási területe van, hamar kitapasztalhatjuk, hogy hol tartózkodnak a legszívesebben. Egyes példányok annyira bizalmasak is lehetnek, hogy a kezünkből veszik el a felkínált táplálékot. Hazánkban védelem alatt áll, értéke 25 ezer forint.