Ezért fontos, hogy segítsünk fecskéinknek

A tavasz közeledtével még tehetünk lépéseket, hogy megkönnyítsük madaraink életét.

Az ezredfordulót követően sajnos több mint 50%-kal csökkent a hazai fecskeállomány, azaz mára legalább minden második madár eltűnt az ereszek alól – olvasható a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) közleményében. A tavasz közeledtével még van idő kihelyezni a műfészkeket, megtervezni a fecskebarát falfelújítást és a sárgyűjtőhelyek elhelyezését, továbbá felszerelni a fecskepelenkákat. Az MME műfészkek és az ezekhez szükséges sablonok elkészítését bemutató kisfilmekkel is segíti a madárbarátok felkészülését az idei fecskevédelmi szezonra.
A fecskék védelmére már csak azért is szükség van, mert ezek a madarak fontos szerepet játszanak a rovarok elleni biológiai védekezésben. Ezért is aggasztó a települési fecskeállomány ezredfordulót követő megfeleződése.
A hátterében az élőhelyek átalakítása, a táplálékbázis csökkenése (beleértve a korszerűtlen, túlnyomó többségében még mindig kémiai idegmérgeket használó szúnyoggyérítést) és a klímaváltozás áll. Minden fecske legalább 1 kilogramm, muslicától a nagyobb légy mérettartományba tartozó repülő rovart fogyaszt el csak a költési időszak alatt.
Figyelembe véve, hogy Magyarországról akár kétmillió fecske is hiányozhat, ez azt is jelenti, hogy legalább kétezer tonna kártevő és betegségeket terjesztő rovar évről évre a környezetünkben marad.
A napjainkra teljes egészében városiasodott sárfészket építő fecskék védelmében a lakosságnak egyedülállóan fontos, gyakorlatilag nélkülözhetetlen szerepe van. Állománycsökkenésük megállítását, megfordítását a meglévő, aktív természetes fészkek és telepek fokozott védelmével (a fészekleverések hatósági bejelentésével), valamint az ezek mellé még március-áprilisban kihelyezett műfészkekkel (ilyet otthon is készíthetünk), sárgyűjtőhelyek létesítésével, valamint az ember-fecske konfliktusok hátterében álló ürülékpotyogást megszüntető fecskepelenkák felszerelésével, a parti fecskék esetében pedig költőfalaik felújításával, ásóval, lapáttal függőlegesre faragásával segíthetjük.