Látványos nászrepülésbe kezdtek az alföldi sasok és hollók

A két faj sokban hasonlít egymásra, például mindkettő nagyon korai időpontban kezd fészket építeni, nászolni, tojást rakni. Hazánk legkorábban költő madarainak számítanak.

Emellett mindkét fajnak messzire hangzó, jellegzetes hangja van, és fejlett kommunikációval rendelkezik. A párok sokszor hangadásokkal üdvözlik egymást, amint egymás mellé szállnak egy-egy fára. Területjelző funkciója is van a levegőben hallatott hangjaiknak, hiszen mindkét faj territóriumot tart fészke körül, ahonnan a betolakodó fajtársakat elűzi.

Ha meghalljuk a hangjukat, érdemes kémlelni az égboltot, hátha megpillantjuk őket és szerencsénk van megfigyelni látványos nászrepülésüket. A hollók gyakran egymáshoz nagyon közel, egymás mozdulatait utánozva, teljes szinkronban repülnek.

Leglátványosabb mozdulatuk az, amikor a pár egyik tagja a hátára fordul, és hanyatt fekve hasítja a levegőt, miközben párja fölötte, mintegy tükörképeként siklik.

A rétisasok sokszor elképesztő zuhanórepüléseket produkálnak. Kifeszített szárnnyal magasra keringenek, majd egy hirtelen mozdulattal szárnyaikat teljesen testükhöz behúzva, mint egy hatalmas kő, zuhannak alá. Mielőtt elérnék a fák lombkoronáját, egy hirtelen mozdulattal kiterjesztik szárnyaikat és lefékezik magukat, így siklanak tovább. Ezt többnyire inkább a pár egyik tagja csinálja, miközben a másik egy ágon ül.

Ebben az időszakban még gyakran megfigyelhetjük őket, mivel elég aktívak. Ha azonban a tojó már az összes tojást lerakta és elkezdődik a kotlás, akkor ő a fészken lapulva tölti idejének nagy részét. Ekkor már a hímek sem a légi bemutatóval vannak elfoglalva, hanem inkább serényen vadásznak.

Családján belül mindkét madárfaj igen tekintélyes méretű: a hazánkban költő sasfajok közül a rétisas a legnagyobb, míg a varjúfélék között a holló viszi a prímet. Testméretükhöz képest mindketten hatalmas csőrrel rendelkeznek, ragadozó és dögevő életmódot is folytatnak.