Megduplázódott India tigrisállománya

A szegénység és az emberi jelenlét ellenére igen pozitív fejleményekről számolhattak be a tigrisvédelem terén dolgozó indiai szakemberek.

India a világ legnépesebb országa, és nemcsak népes, de zsúfolt is, ahol nem túl sok hely jut a vadvilágnak. Ennek ellenére az elmúlt 2 évtizedben 30 százalékkal nőtt az a terület, ahol a tigrisek élnek, ez a terület jelenleg 138 200 négyzetkilométer. Ennek igen jelentős részén ráadásul a csúcsragadozó az emberrel is meg tud osztozni, ez pedig egy kis reménykedésre ad okot a természetvédők számára.
A csúcsragadozók elvesztése nemcsak annyit jelent, hogy már nem csodálhatunk meg egy állatot, hanem azt, hogy a hiánya végiggyűrűzik az egész táplálkozási láncon, az egész ökoszisztémán. Megváltozik az állatok és a környezet kapcsolata, betegségek ütik fel fejüket, és sérülékenyebbé is válik az érintett ökoszisztéma. Ha valahova sikerül a csúcsragadozót visszatelepíteni, ott ezek a folyamatok is visszafordulhatnak – erre ékes példa az, ami a Yellowstone Nemzeti Parkban történt a farkasok visszatelepítése után.
A növényevők létszámát kordában tartó ragadozóknak köszönhetően tájsebek gyógyulhattak be, megszűnt a folyók partjainak eróziója. A csúcsragadozók védelme tehát nem arról szól, hogy jobban tetszik egy tigris, mint egy szarvas, hanem a természet egyensúlyáról. A tigris az úgynevezett esernyőfajok közé tartozik, vagyis az ő védelme számos más faj védelmét is jelenti egyúttal.
2000-re az egész világon csupán 3600 vadon élő tigris volt (minden tigris-lakta területen összesen). Ezen belül Indiában 2010-ben csupán 1706 (becsült adat) tigris élt, viszont 12 évvel később, 2022-ben született becslés szerint már 3683 példány rója a szubkontinens erdeit, folyópartjait, vagyis több, mint 2000-ben az egész világon.
Egy újonnan, a Science folyóiratban közzé tett kutatásban nemcsak a tigris létszámváltozását vizsgálták meg, hanem azt is, hogy a tapasztalt növekedés mivel járt még együtt mind az állatok, mind az indiai lakosság számára. A 2006-tól fogva 4 évente végzett állomány-felmérésekben 44 ezer fő vett részt, és összesen 2,5 millió négyzetkilométernyi terület vizsgálatát végezték el. Ezekből kiderült, hogy a kiinduláskor csak védett területeken élő tigrisek fokozatosan újabb és újabb régiókat hódítottak meg, leginkább a védett területek szomszédságában, és az azokat összekötő területeken.
A tigrisek zöme így is olyan területen élt, amely valamilyen fokú védelem alatt áll, mindössze 11 százalékuk lakhelye volt ezektől független terület, mozaikos vegyes használatú vagy mezőgazdasági régiókban. Ahol nőtt az állomány, ott annak köszönhetően tette ezt, hogy az egyes populációk közti kapcsolatot megerősítették, vagyis a tigrisek békében átjárhattak a szomszédba. Ezeken a területeken óriási a szegénység, a lakosság gyakran kényszerül bozóthús fogyasztására, és ez azzal is jár, hogy irtják a ragadozókat (versenytársakat).
Azonban úgy tűnik, ha a tigrisvédelem hasznát valahogy meg lehet osztani ezekkel az emberekkel, az mindkét fél számára kedvezőbbé teszi a helyzetet. Ha az emberek sorsát javítják, az járhat csak együtt a tigrisek sorsának hosszú távú felemelkedésével. Az urbanizáció helyett a fenntartható vidéki életmód vezet el mind a vadvilág, mind az emberek jobb életéhez. Erre szerencsére számos példa van ma már Indiában.
Az is világos, hogy a tigrisek lakta területen számos más nagy termetű faj is él, így az indiai elefánt, a gaur, az ajakos medve, stb. A tigrisvédelem ezen fajok védelmét is jelenti egyúttal. A tigris-lakta régiókban sokkal nehezebben vetik meg a lábukat az inváziós fajok, és nagyobb a természetes szénmegkötés.
Érdekes módon az ember jelenléte önmagában nem volt akadálya a tigris terjedésének: az újonnan meghódított területeken a népsűrűség 250 fő per négyzetkilométer (ez hazánk népsűrűségének több mint a duplája). A tigris-lakta területek 45 százalékán 60 millió ember is él!
A kutatók hangsúlyozták, hogy amit a szegény és sűrűn lakott India képes volt elérni, arra más országok is képesek lehetnek, így az indiai tigrisvédelem példaként szolgál más országok számára.