Mit tegyünk, ha cinegét találunk a postaládánkban?

Már március első felében előfordulhat, hogy madarak fészkelik be magukat a postaládánkba.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülthez (MME) minden évben érkeznek bejelentések postaládában fészkelő széncinegékről – olvasható a szervezet közleményében. A megfigyelések alapján a jelenség országosan általánosnak, sőt gyakorinak tekinthető, és az évszakhoz képest enyhe időjárásnak köszönhetően idén már március első felében lehet számítani rá. Ezt követően a viselkedés a nyár második feléig is előfordulhat. A postaládákba épült fészkeket a bedobott küldemények veszélyeztetik, ezért érdemes a megoldási lehetőségekről beszélni.
A madarak beköltözése billenőajtóval fedett bedobónyílású levélgyűjtővel, ezzel párhuzamosan pedig a környékre kihelyezett, megfelelő minőségű „B” típusú mesterséges odúkkal előzhető meg.
Amennyiben a cinegék már beköltöztek, a postaláda rendeltetésszerű használatát fel kell függeszteni, mert a bedobott küldemények veszélyeztetik a madarakat. Ilyenkor a kotlás és a fiókanevelés körülbelül egy hónapnyi időtartamára szereljünk fel alternatív levélgyűjtőt a madarak által elfoglalt mellé, illetve függesszünk ki egy tájékoztató kiírást is a postás számára.
A széncinege a legtermetesebb és a településeken is legelterjedtebb cinegefaj Magyarországon. Hagyományosan harkályodúkban költ és mesterséges odúkban is szívesen fészkel. Sikerének hátterében többek között
- változatos, a klasszikus rovartáplálék mellett meglepően nagy zsákmányfajokat (törpedenevérek és énekesmadarak, elhullott nagyvadak tetemei, nagyobb ragadozómadár elejtett pocok zsákmánya) is tartalmazó tápláléklistája;
- szaporasága (évente több fészekaljat is nevelhet, az utolsót akár késő ősszel);
- valamint a más fajok számára kevéssé vonzó fészkelőhelyekbe költözés képessége áll.
Utóbbira az egyik leggyakoribb példa a postaláda, de találták már fészkét kerítések és korlátok üreges részeiben, vázában, útterelő-bójában, állítva tárolt matractekercsben, felfordított virágcserépben, kandeláberben, kéményben, cserépedényben, vascsövekben, utcai cigarettacsikk-gyűjtőben is. Előfordul, hogy nem a fészkelőhely, hanem a fészekanyag furcsa, például amikor a széncinege teniszlabda bolyhos külső burkolatát tépkedve jut építőanyaghoz.
Ennek hátterében az áll, hogy a széncinege a többi cinegefajhoz képest kevésbé ragaszkodik a magasan levő fészeküregekhez. Ez a képessége különösen a mesterséges üregekben bővelkedő civilizációs környezetben jelent előnyt.
A Magyarországon elterjedt, hagyományos postaládatípus a cinegék szemében lapos kialakítású, széles röpnyílású mesterséges odúnak tekinthető. Mivel ezek családi házas környezetben a kerítésen, jól láthatóan helyezkednek el, a cinegék táplálék- vagy fészkelőhely-keresés közben könnyen megtalálják és néhány nap alatt teljes fészket építve be is költöznek.