Kultúrafüggő a szex a csimpánzoknál

Az állati kultúrákról egyre többet hallhatunk az elmúlt évtizedben, és szinte mindegy, miféle állatról van szó, egyre inkább világossá válik, hogy egyes csoportjaik szokásai kissé eltérőek. Legyen szó élelemszerzési taktikáról, a fajra jellemző hangadásról, játékról, vagy sok más dologról, az egyes különálló csoportok a fajokon belül picit másképp csinálják. Ez pont olyan, mint egy népszerű étel receptje, ami akár családonként is eltérhet, de tájegységenként biztosan más kissé.

A német Taï Csimpánzkutató Projekt  szakemberei németországi és helyi kollégáikkal egy új kutatási eredményt tettek közzé. A Current Biology folyóiratban megjelentek szerint a hím csimpánzok kultúrafüggő módon kérik fel a nőstényeket arra, hogy azok szexeljenek velük. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy más és más gesztussal jelzik kívánságukat, de mindegyik esetben valamiféle zajkeltéssel járt e gesztus.

Az egyik csoport tagjai a sarkukkal rugdaltak egy ágat, a másik csoport az ökölbe szorított ujjaival ütögette az ágat, a harmadik csoport oda-vissza rázott egy ágat, a negyedik pedig darabokra tépkedte a növényi leveleket. Egy egészen távoli, innen több ezer kilométerre élő ugandai csimpánzcsoport pedig valamiféle tárgyon dobolt, de nem ütögette a fákat se a sarkával, se az öklével.

A levéltépkedés e csoportban csak játék részeként szerepelt, de nem párzásra felkérésként. Ez azt jelenti, hogy az eltérő csoportok eltérő dialektusban kommunikáltak.

A kutatók az elefántcsontparti Taï Nemzeti Parkban élő csimpánzok megfigyelésével foglalkoznak évtizedek óta, a jelen kutatáshoz 2013-2024 között gyűjtöttek adatokat. A kutatók közel 500 esetben figyelték meg e párzásra felkérő gesztust a csimpánzoknál, elemezték az egyes gesztusok előfordulását, gyakoriságát. Az is világossá vált, hogy az azonos gesztust használó majmok közt is volt egy kicsike eltérés abban, ahogyan használták a gesztust.

Az egyik kutató, Honora Néné Kpazahi aki már több évtizede foglalkozik ezekkel a majmokkal, megjegyezte, hogy a terület északi részén élő csoport által használt gesztus, az ököllel csapkodás jóval elterjedtebb volt korábban. Azonban az 1990-es években az ebola, majd később egy emberről átterjedt légúti fertőzés sok csimpánzzal végzett, így egyre kevesebben ismerték azt a gesztust.

A kérdéses csoportból akkor tűnt el, amikor az utolsó hímet, amelyik még „beszélte” ezt a dialektust, orvvadászok kilőtték. Ez pont olyan, mint nálunk embereknél, ha egy csoport népessége csökken, akkor azzal elvész a tudás egy része is, amit egykor a csoport birtokolt. (Gondoljunk például a mesterségekre, a népdalokra, vagy egy nyelvjárásra.)

Ha az emberi tevékenység miatt tovább csökken a csimpánzok létszáma, további kulturális elemeik veszhetnek el. A mostani felfedezésnek abban is szerepet kell kapnia, ahogy a csimpánzok védelmében eljárunk. Az állatvédőknek az egyes állatok kulturális hovatartozását is figyelembe kellene venniük munkájuk során.