Megszokásból szexel ez a botsáska

Japán kutatók a náluk honos botsáska, a Ramulus mikado szaporodását vizsgálták meg, és arra jutottak, hogy a hímek ugyan párzanak, azonban az utódgeneráció genetikai összetételéhez nem járulnak hozzá. Habár az ivaros szaporodás kétségtelen előnyökkel jár, mégis számos állat végleg lemondott róla (ilyen hazánkban a fűrészlábú szöcske, például). E fajok szűznemzéssel szaporodnak, ehhez pedig csak nőstényekre van szükség, ezért nem is lehet hímekkel találkozni az állományukban.

A japán botsáskák esetében azonban vannak hímek, bár meglehetősen ritkák, és ezek a hímek klasszikus módon igyekeznek párzani is a nőstényekkel.

A kutatás során arra jutottak a szakemberek, hogy azért nem járultak hozzá e hímek az utódok genetikai állományához, mert a szervezetük herék híján nem termelt spermiumokat. Ez azt is jelenti, hogy e faj többé nem lesz képes az ivaros szaporodásra, csak a szűznemzés marad számukra az egyetlen út. Ez ugyan rövid távon jó megoldás, azonban így hosszabb idő alatt felhalmozódhatnak a genetikai hibák.

A japán szakemberek soha de soha nem láttak a vadonban hímet e botsáska-faj egyedei közt. Emiatt múzeumok és civil kutatók segítségéve vették igénybe végül a vizsgálataikhoz. A kutatók négy év gyűjtési kísérletei alatt végül hét hímre tettek szert, ezek egyike volt élő, ő pedig párzott több nősténnyel. Három másik hím is párzott, de ezt a kutatókkal együttműködő partnerek tudták megfigyelni.

A nőstények által rakott peték genetikai vizsgálata egyértelművé tette, hogy a hímek puszta megszokásból párzottak. Bár a párzás a szokványos módon zajlott, később az is kiderült, hogy a hímeknek nincs heréjük és a nőstények ivarszervei is már kezdenek elcsökevényesedni.

Mivel a hímek teljesen elveszítették reprodukciós képességeiket, a kutatók úgy vélik, már igen hosszú ideje a szűznemzés lehet e faj szaporodásának egyedüli módja, a szakemberek becslése szerint több százezer éve. Ez pedig ellentmond annak, hogy a szűznemzés csak rövid időre jelenthet megoldást egy faj számára.