Igazi oázisok a városi tavak

Svéd kutatók egy, a városi tavak biológiai sokféleségét felmérő projekt során Stockholm területén lévő 80 kisebb-nagyobb tavat vizsgáltak meg. Egy-egy ilyen tónak a kikapcsolódás mellett feladata lehet akár az oktatás is – diákok kisétálhatnak a tóhoz és megvizsgálhatják az ott élő vízi állatokat, növényeket, emellett azonban a biológiai sokféleség bástyái is. A kutatás fő célja az volt, hogy kiderítsék, milyen legyen az az optimális tó, amely mind az emberek, mind az élővilág számára előnyöket nyújt.

A vizsgált tavak kicsik, átlag 100 méteres átmérőjűek, némelyik természetes tó, mások mesterségesen létrehozottak, például záportározók. Ezek mindegyike afféle szűrőként funkcionál, a záportározók feladata az, hogy az utcákról összegyűlő csapadék itt kiülepedjen, majd az így megtisztult víz mehet a természetes vizek közé.

A kutatók ezúttal az apróbb élőlényeket mérték fel, rovarokat, csigákat, vízi férgeket. „Számos változót felmértünk a tavakban és a környezetükben is” – mondta Frank Johansson professzor. „Feljegyeztük a méretüket, a körülöttük élő növényeket, mennyire beépített a környezetük vagy épp mennyire erdős vagy mezős, és megvizsgáltuk, mennyi a tápanyag a vizükben. Mintegy húszféle ilyen környezeti változót vizsgáltunk meg, és összefüggésbe tudtuk őket hozni a tavak biodiverzitásával.”

Tavanként átlag 40-50 különféle fajt találtak, habár voltak olyanok is, amelyekben csak 7-8 élt. Azonban úgy találták a kutatók, hogy a kis fajszám nem feltétlenül rossz, mivel a ritka fajok gyakran pont ezekben a tavakban éltek. Számos olyan fajra bukkantak rá, amelyek a közelmúltban hanyatló tendenciát mutattak, így például a tarajosgőte és a lápi szitakötő is jól érezte magát e városi tavakban.

A kutatók arra jutottak, hogy az optimális tó felületének felét növények borítják, de természetesen nyílt vízfelületre is szükség van. Nem ritkán túlszaporodik a növényzet, és így számos, nyílt vízhez kötődő faj eltűnik. Különösen fontos az is, hogy a tómeder aljzata lágy, iszapos legyen, ez szolgál ugyanis otthonul számtalan élőlénynek. Még a tó partját se betonozzák le vagy rakják ki kőzúzalékkal.

Szintén fontos, hogy halak ne kerüljenek egy kialakítandó tóba – ezek ugyan jól mutathatnak, ám kizabálják a tóból a benne élő nagyobb termetű rovarokat (ide tartoznak a szitakötők éveken át vízben fejlődő lárvái vagy a csiborok lárvái). Ennek hatására pedig elszaporodhatnak a kisebb termetűek, felborítva a tó egyensúlyát.

Jó ötlet a tavakat egymástól nem túl nagy távolságra elhelyezni, mivel így az élőviláguk egymásét segítheti. Ha például egyik tóból kipusztul egy faj, a szomszéd tóból újra betelepülhet. Az is fontos, hogy ezeket a kis tavakat valamiféle zöld folyosó kösse össze – egy fasor, egy sövény, egy árok, bármi lehet. Fontos, hogy legyen némi árnyékos rész is, de ne az egész tavat takarják a fák.

A svéd kutatók megjegyezték azt is, mindegy volt a tó élővilágának sokfélesége szempontjából, hogy szegény vagy gazdag környéken állt-e – ez azért fontos felfedezés, mert amerikai kutatók ezzel ellentétes eredményre jutottak. „Stockholm szegényebb területeinek tavaiban sem volt kevesebbféle állat, mint a gazdag negyedek tavaiban” – tette hozzá Johansson.