Csak most fedezték fel, máris súlyosan veszélyeztetett ez az állat

A faj kizárólag egy kicsi, afrikai őserdőben található meg.

Csak nemrég fedezték fel, de máris súlyosan veszélyeztetettnek számít egy Afrikában élő állat. A Nothobranchius sylvaticus nevű fogaspontyfajt egy frissen megjelent tanulmányban írtak le, amelynek egyik szerzője egy magyar kutató, Nagy Béla.
Amint a dél-afrikai Stellenbosch Egyetem közleményéből kiderül, Nagy Béla és kollégái egy kenyai őserdő mocsaraiban találtak rá az új halfaj példányaira még 2017-2018 során. Azt azonban csak most, beható megfigyelések és DNS-vizsgálatok elvégzése után tudták bizonyosan megállapítani, hogy ezek az egyedek egy korábban ismeretlen fajhoz tartoznak. A kutatók emellett megállapították, hogy a Nothobranchius sylvaticus vonala több mint 7 millió évvel ezelőtt ágazhatott le testvérfaja ágáról.
Ezzel azt is bizonyították, hogy a faj élőhelyét jelentő Gongoni őserdő legalább 7 millió éves. Ez az a mindössze 8,2 négyzetkilométert magában foglaló élőhely egy tipikus kelet-afrikai mozaikerdő, amely egymás mellett létező szavannákból és foltokban megjelenő fás területekből áll.
A Nothobranchius sylvaticus ebből adódóan nagyon kis méretű élőhelyre korlátozódott, ami a faj fennmaradásának szempontjából meglehetősen nagy kockázatot jelent.