Igen lassan áll helyre a füves térségek természetes állapota

Magyarul szerencsétlen módon gyepnek nevezik a természetes füves térségeket is, de azokat a zöld ökológiai sivatagokat is, amelyeket számos kertben, parkban láthatunk. Jelen esetben a gyep kifejezés alatt azokat a vadvirágos réteket, természetes füves térségeket értjük, amiknek gyakorlatilag nincs semmi közük e mesterséges füves területekhez.

A természetes gyepek élővilága rendkívül sokszínű, változatos, és nagyon sok hatásnak, stressznek ellenáll – ezt pont a sokfélesége teszi lehetővé. A gyepek jellemző életközösségei a talajtól, klímától és földrajzi elhelyezkedéstől függenek, de bárhol is vannak, rendkívüli természeti értéket képviselnek.

Sajnos az intenzív mezőgazdálkodás és más emberi tevékenység hatására egyes természetes gyepekből degradált rétek váltak, akár a túlzott legeltetés, vagy például egy sípálya kialakítása tönkre tud tenni egy gyepes élőhelyet. A Kóbei Egyetem kutatói azt vizsgálták meg, mennyi időre van szükség ahhoz, hogy egy ekképp leromlott gyep újra magára találjon, és visszaálljon a természetes állapota.

Megvizsgálták, miféle kezelés vezet a legjobb eredményre a gyepterületek visszaállítása során. Felmérték az egyes növénytársulások és a velük kapcsolatban álló beporzók hálózatát ősgyepeken és kezelt, majd rekonstrukción átesett gyepeken is.

Minél régebben fogtak bele a gyepterület helyreállításába, annál gazdagabbá vált a növényvilága, azonban a helyreállított területek mindig elmaradtak az ősgyepektől e téren.

Ahhoz, hogy a gyepterület újra elérje a háborítatlan ősgyep növényvilágának sokféleségét, legalább 75 évre volt szükség. A beporzók számában nem tapasztaltak változásokat, azonban nagy különbség volt abban, hogy hányféle faj volt ezekből jelen a gyepen. Itt is elmondható, hogy minél régebben nekiálltak a gyep helyreállításának, annál fajgazdagabbá vált a beporzók állománya.

Míg a fiatal gyepeken a kétszárnyúak (pl. legyek) voltak az uralkodó beporzók – nyitóképünkön a felső sor, addig az idősebb gyepeken a méhek és a lepkék vették át a vezető szerepet – nyitóképünk alsó sora. Ez annak is köszönhető, hogy a kétszárnyúak kevésbé specialisták, míg a méhek és a lepkék ragaszkodnak bizonyos növényfajokhoz.

Azonban az igazi specialisták, a legritkább beporzó fajok visszatéréséhez még a 75 év is kevésnek bizonyult.

Érdemes azt is megérteni, hogy míg a generalista beporzók (kétszárnyúak) mindenféle növényre leszállnak s viszik azok pollenjét tovább, addig a specialista méhek egy-egy azonos rokonságba tartozó növénycsoportot látogatnak, nem ritkán csak egy-egy fajt. Ez utóbbi azt teszi lehetővé, hogy a méh a fajtárs, ritkábban előforduló növények virágporával érkezzen, míg a legyek esetében ez kisebb esélyű, hisz oly sokféle növényre járnak.

Az eredmények alapján ismét megerősítést kaptunk arról, hogy a legfontosabb a még meglévő természetes állapotú területek megóvása, ez esetben az ősgyepeké. A kutatók hozzátették, hogy a gyep helyreállításához pedig érdemes lehet azzal növelni a beporzók gazdagságát, hogy a specialisták, a méhek és lepkék számára élelmet nyújtó őshonos növényeket szándékosan vetik vagy ültetik e helyeken.