Mi az a furcsa, kéregszerű madár fáinkon?

A nyaktekercs rejtve mozog, általában csak hangja alapján lehetünk rá figyelmesek.
A hétvégén a Zala vármegyei Csáfordon kirándultunk, ahol a szőlőhegyen, a présház mellett álló, pompás virágzatban lévő cseresznyefára kihelyezett mesterséges odú mellett kislányommal egy pár nyaktekercset (Jynx torquilla) figyeltünk meg. Szerelmes nászhangon udvaroltak egymásnak, foglalták a revírt.
Sokan biztos nem is gondolnák, hogy a harkályokkal rokon madár. Hazánkba április első heteiben érkezik meg afrikai szállásáról.
Rejtve mozog a leginkább fakéreg színéhez hasonlítható jószág, így leggyakrabban a folyamatos „ki-ki-ki” kiáltása fedi fel csak a kilétét.

A kertek végében ilyenkor már nagyban virágzik a salátaboglárka, turbolya illatú az akácos alja, a hatalmas körtefáról pedig naphosszat szólogat a furcsa megjelenésű madár.
Varga Ferenc, sajnos már elhunyt ornitológus figyelte meg a Karancs-Medves hegység erdeiben az odút készítő nyaktekercset, amely általában harkályok már kész odúinak az aljába, illetve pudvás, kevésbé kemény fába, így nyárba, fűzbe vájja odúját.
Kertetekben, nagyobb parkokban a mesterséges fészkelő odút is elfoglalhatja, bár ez ritkaságszámba megy. Fiókáit gyakran hangyák bábjaival eteti, igen muris látvány a hangyabábbal tömött csőrrel az odúhoz érkező pár.
A bábokat, hangyatojásokat a hosszú, kiölthető nyelvével szedi össze a kéregrepedésekből. Fészekalja 7-12 hófehér tojásból áll, fészeképítő anyagot nem használ, így a puszta aljzatra tojja le őket az odúba. Ősszel minden évben rájár a kertünkben érő bodzára is, így neki és a poszátáknak hagyjuk e gyümölcsöt.

A cseperedő fiókáknak érdekes tulajdonsága van: mikor az egyik gyűrűzés alkalmával kézbevettük őket, a fejüket gyakran leejtették vagy teljesen kicsavarták nyakukat, szinte halott madár látszatát keltve – innen ered az elnevezés. Érdekesség, hogy ha egy szőrmés ragadozó érkezik egy nyaktekercs által lakott odúhoz, akkor a fiókák sziszegő hangot hallatnak, mintha sikló lakozna odabent, így riasztva el a betolakodót. A természet csodálatos védekező mechanizmusa e jelenség.
Népi elnevezése a jajgató madár, tekerítő, sziszegő madár, nyaktekerítő. Védett faj, természetvédelmi értéke 50 ezer forint.