Bernát, Bernardin, Felícia2025. május 20., kedd
Természet

Így csökkenti a versengés a vadméhek számát

National Geographic Magyarország

A házi méhek jelenlétében a vadméheknek nem marad elég virágpor és nektár.

Földi poszméh
Forrás: Uni Firenze

Ideje lenne a házi méheket más háziállatokhoz hasonlóan kezelni, amelyek hasznot hajtanak a gazdáiknak a méztermeléssel, és hasznot hajtanak a monokultúrás mezőgazdaságnak a menedzselt beporzóként. Minden egyéb élethelyzetben azonban nemkívánatos a jelenlétük, amint azt kutatások sokasága igazolja. Olasz kutatók egy szigeten végeztek kísérleteket a házi méhek jelenlétének hatásairól, majd a Current Biology folyóiratban számoltak be az eredményekről.

A házi méheket a mezőgazdaság igényeihez igazodva hurcolják például a repce vagy napraforgóföldekre, ahol beporzóként elősegítik a termés létrejöttét. Azonban az állatoknak az egész vegetációs időszakban szükségük van nektárra és virágporra, ezért a mezőgazdasági „bérmunka” után a gyakran a természetbe helyezik ki őket.

Ott pedig pontosan olyan károkat okoznak, mint egy csapat kecske, ha beszabadul egy veteményes kertbe. A természetes ökoszisztémák szereplőit kiszorítják,  a vadon élő beporzók nélkül pedig rengeteg növénynek egyáltalán nem lesz beporzója, így egyszerűen eltűnik.

Hím Antophora dispar – ezek a vadméhek a talajba ásott üregbe rakják petéiket, ide gyűjtik számukra a felnövekedéshez szükséges virágport, és innen kelnek ki aztán a következő évben az utódok.
Forrás: Uni Firenze

A házi méhek opportunista beporzók, a legkönnyebben megszerezhető, tömeges élelmet keresik, emiatt ideálisak a nagyüzemi mezőgazdaságban, azonban a természetben inváziós fajként viselkednek. Azonban nagyon sok növényt fizikailag is képtelenek beporozni, ezekhez vagy a szőrös óriásokra, a poszméhekre van szükség, vagy épp a különleges testalkatú kisebb termetű vadméhekre. Ráadásul számos vadméh nagyon sokkal hatékonyabb beporzó, vagyis a vadméh látogatta virágokban sokkal több mag jön létre, és ez igaz a haszonnövényeinkre is.

Akkor a többi beporzóról még szót sem ejtettünk. Azonban a házi méhek PR-ja sokkal jobb a vadméhekénél, ezért sokan még mindig azt hiszik, hogy ők a megmentendő méhek, holott a világon a házi méhek száma közel másfélszeresére nőtt az elmúlt 30 évben.

Antophora dispar, egy gyakori vadméh faj Giannutri szigetén.
Forrás: Uni Firenze

Egy ideje egyre több kutatóban merült fel, hogy a vadon élő beporzók létszámának zuhanásához a házi méhek is hozzájárulnak azzal, hogy kisajátítják a virágokat. A Firenzei Egyetem szakembere vezette kutatócsoport a Tirrén-tenger északi részén lévő Giannutri kis szigetén végeztek felméréseket. A munka négy éven át tartott, és azt mérte fel, hogy miként reagál a sziget vadméh-állománya a házi méhek jelenlétére és eltávolítására.

A sziget arra szolgáltat példát, mi történik a házi és a vad méhek közt, ha a rendelkezésre álló élelemforrások végesek. Mivel itt vadon a házi méh nem él, csak a menedzselt állomány, ezért ideális volt a helyszín a vizsgálatokra.

Antophora dispar egy virágon
Forrás: Uni Firenze

A kis sziget egy nemzeti park része, és a nemzeti park volt kíváncsi arra, hogy mi is zajlik a szigetre kiszállított 18 kaptárban lakó házi méhek és az őshonos vadméhek közt. A kutatók ezért bizonyos időszakra a kaptárak bezárásával megakadályozták, hogy e házi méhek kirepüljenek a sziget virágzó bozótjaiba, rétjeire. Ezt követően folyamatosan figyelték a virágokat, illetve mérték a bennük rendelkezésre álló pollen és nektár mennyiségét.

A házi méhek nélkül hirtelen megnőtt a vadméhek számára rendelkezésre álló pollen (50 százalékkal), és nektár (30 százalékkal) mennyisége. A házi méhek nélkül a vadméhek aktívabbá váltak, és több időt is töltöttek a virágokon.

A házi méhek jelenlétében az elmúlt 4 év során a sziget vad beporzóinak állománya 80 százalékkal csökkent (a földi poszméheké 87 százalékkal) – ez pedig igen közel áll a kihalásukhoz. A kutatási eredmények alapján a nemzeti park arra jutott, hogy egy évre nem engedélyezi a kis szigeten a házi méhek tartását. Ezen idő alatt tovább vizsgálják majd a vadméheket.

Fontos megérteni, hogy nem mindenhol kell ilyen drasztikus lépéseket tenni, ám vannak olyan élőhelyek, ahol egyszerűen nem fér meg egymás mellett a vad beporzó és a házi méh. Ilyenek az egyéb hatások (emberi tevékenység, klímaváltozás) miatt eleve stresszelt élőhelyek, vagy épp a védett területek.

Azt is érdemes végiggondolni, hogy a házi méhek, mint minden nagy tömegben tartott háziállatunk sokkal sérülékenyebb a betegségekkel szemben. Ha a mezőgazdaság számára ma már nélkülözhetetlen házi méhek egy betegség miatt tömegesen pusztulnak el, egész egyszerűen nem lesz elegendő vad beporzó, amely képes lenne helyettesíteni őket, és ennek jórészt maga a mezőgazdaság, a házi méhek tartása is az oka.

A visszafogott házi méh jelenlét mellett a vadméhek és más beporzók is életben maradhatnak, és igény esetén helyettesíteni is fognak. Emiatt is fontos a háziállatok és a vadak közti egyensúly fenntartása.

A madárcsicsergés lehet a szorongás ellenszere

A madárcsicsergés lehet a szorongás ellenszere

Még egy ok, amiért érdemes kirándulásokat szervezni.

Elképesztően ritka állatok érkeznek Debrecenbe

Elképesztően ritka állatok érkeznek Debrecenbe

A fenyegetett fajnak mindössze néhány ezer példánya él.

Nászruhájukban tündökölnek a nagy kócsagok

Nászruhájukban tündökölnek a nagy kócsagok

Díszes tollazatuk igazán káprázatos, annyira, hogy az kishíján a faj vesztét is okozta.

Rókakölyök érkezett a Budakeszi Vadasparkba

Rókakölyök érkezett a Budakeszi Vadasparkba

A nőstény március elején született.

Pisiszökőkúttal kommunikálhatnak a folyamidelfinek

Pisiszökőkúttal kommunikálhatnak a folyamidelfinek

Az ember számára a vizelés magánügy, azonban az állatok a vizeletük segítségével alapvető információkat osztanak meg egymással.

National Geographic 2025. májusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

22 200 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlapNational Geographic 2024. októberi címlapNational Geographic 2024. novemberi címlapNational Geographic 2024. decemberi címlapNational Geographic 2025. januári címlapNational Geographic 2025. februári címlapNational Geographic 2025. márciusi címlapNational Geographic 2025. áprilisi címlapNational Geographic 2025. májusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket