Ritka és titokzatos madarat azonosítottak az Alföldön

Már évek óta nem látták ezt az állatot a térségben.

Titokzatos, ritkán látható madarat észleletek az Alföldön. A Körös-Maros Nemzeti Park beszámolója szerint az állat a Csanádi pusztákon tűnt fel, ahol már évek óta nem látták.
A szóban forgó madár egy haris (Crex crex), amely egy apró termetű, rejtő színezetű, földön fészkelő madárfaj. Kis mérete, környezetébe olvadó megjelenése és éjszakai életmódja miatt csak csak ritkán kerül emberek szeme elé, a szakemberek is jellemzően csak a hangja alapján tudják észlelni. A Körös-Maros Nemzeti Park munkatársai idén áprilisban azonban igazán szerencsés találkozás részesei lehettek:
egy területbejárás alkalmával véletlenül rátaláltak egy példányra, amely ráadásul fel is repült, így nappali fényben, röptében csodálhatták meg, ami kivételesen ritka látvány.
Az egyed ezután egy nem túl magas, csetkákás-sásos növényzetben landolt, ahol kitűnően el is bújt, többet nem akadtak a nyomára.
A megfigyelt haris feltételezhetően még vonulásban lévő példány volt, ugyanis költöző madárról van szó, amely a telet a Szaharától délre tölti. A hazai költőhelyeire általában április végén, május elején érkezik vissza és a párbaállás, területfoglalás is csak májusban zajlik.
Magyarországon legnagyobb számban a Bodrogközben és a Szatmár-Beregben költ, a nedves réteket, kaszálókat, folyók menti területeket kedveli. Territoriális madár, a hím jellegzetes hangjával jelzi területfoglalását. Főleg állati eredetű táplálékot fogyaszt: rovarokat, puhatestűeket, pókokat.
Hazánkban fokozottan védett állatnak számít, természetvédelmi értéke 500 ezer forint.