Szokatlanul nagy számban érkeztek hazánkba kis pólingok

Magyarországon viszonylag ritka átvonulónak számítanak ezek a madarak.

Több ezer kis póling vendégeskedik az Alföldön, a Körös-Maros Nemzeti Park beszámolója szerint az első példányok március elején kezdtek az országba érkezni, de még most, április végéhez közeledve is nagy számban vannak jelen.
A természetvédelmi terület munkatársai a kardoskúti Fehér-tónál március 8-án 1750 példányt számoltak, a Kis-Sárréten pedig több mint 1500 példány állomásozik. Ez azt jelenti, hogy idén a szokásosnál nagyobb számban érkeztek hazánkba ezek a vándorló parti madarak, azonban már nem maradnak itt sokáig.
A kis póling (Numenius phaeopus) Észak-Amerika és Eurázsia északi területein költ, a telet Afrika és India tengerpartjain töltik.
Magyarországon csak a vándorlási időszakban találkozhatunk velünk, július és szeptember, illetve március és április között.
Ilyenkor viszonylag kisszámban vendégeskednek nálunk, amíg a csapatok megpihennek és táplálkoznak a vizes élőhelyeinken.
Éjszaka általában bemennek a tavakra, nappal pedig a környező területeken táplálkoznak, de nem feltétlenül ragaszkodnak a vizekhez, így előfordul, hogy éjszaka is a gyepeken pihennek. Elsősorban ugyanis itt vadásszák a táplálékukként szolgáló rovarokat, ha viszont vizes élőhelyet találnak, akkor hosszú csőrükkel az iszapban is kutatnak táplálék után.
A kis póling Magyarországon védett állat, természetvédelmi értéke 50 ezer forint.