Zsákmánya testrészeivel díszíti fel magát ez az állat

A csontgyűjtő meglehetősen morbid módszert választott a rejtőzködésre.

Korábban ismeretlen, ragadozó életmódú hernyót fedeztek fel Hawaiin. A Science című folyóiratban megjelent tanulmány szerint az új faj egyelőre nem kapott hivatalos tudományos nevet, a kutatók „csontgyűjtőként” emlegetik. Ezt a becenevet azzal a szokásával érdemelte ki, hogy a zsákmányaként szolgáló rovarokat nemcsak elfogyasztja, de maradványait testére is tűzi.
Ez a viselkedés egészen mostanáig teljesen ismeretlen volt
– árulta el Daniel Rubinoff, a tanulmány társszerzője a New York Times-nak.
A csontgyűjtő kizárólag egyetlen hegyvonulaton Oahu szigetén, ahol pókok szőtte hálókon lakik. Táplálékát a hálóba beleragadó halott, vagy haldokló rovarok teszik ki.
A szakértők szerint ez az állat egy Hyposmocoma nembe tartozó moly lárvája lehet. Ezek a hernyók arról ismertek, hogy selyemből védőburkot készítenek maguknak, amelyet gyakran algákkal, fával és kagylóval dekorálják ki, hogy beleolvadjanak környezetükbe. A csontgyűjtő azonban ennél sokkal morbidabb módszerrel álcázza magát: testéhez halott rovarok testrészeit erősíti.
Álcájához olyan maradványokra van szüksége, amelyeket a pók fogyasztásra alkalmatlannak minősítve hátrahagyott. A hernyó ezek segítségével ehetetlen maradnéknak tűnteti fel magát, így elkerülve, hogy a nyolclábú lecsapjon rá. A módszer remekül működik, a kutatók ugyanis egy olyan esetet sem figyeltek meg, amikor egy pók elfogyasztotta volna a hálójában élő csontgyűjtőt.
A csontgyűjtőnek nem felel meg bármilyen rovarmaradvány, gondosan választja ki azokat a darabokat, amelyek a testére kerülhetnek. Ha egy testrészt túl nagynak ítél, addig rágja, amíg megfelelő méretű nem lesz. A táplálkozás terén azonban nem ennyire válogatós, bármilyen útjába kerülő rovart elfogyaszt, akár saját fajtársait is.