Korábban ismeretlen mélytengeri fajokra bukkantak

Az új állatok a görög mitológia alvilággal és sötétséggel kapcsolatban álló alakjairól kapták neveiket.

Az óceánok mélye Földünk legkevésbé feltérképezett területei. A szakértők úgy hiszik, az ott élő fajok akár több mint 90 százaléka vár arra, hogy felfedezzük őket. Ennek nemcsak az az oka, hogy rendkívül nehezen hozzáférhető, sötét régiókról van szó, hanem az is, hogy rengeteg faj megjelenésében annyira hasonlít egymásra, hogy csupán ránézésre lehetetlen megkülönböztetni őket. Az ilyen állatokat gyakran tévesen egyetlen fajba soroljuk, a hiba pedig csak akkor derül ki, ha sikerül begyűjtenünk és alapos vizsgálatnak alávetnünk példányaikat.
Amint a Pensoft Publishers közleményéből kiderül, ez volt a helyzet a Haploniscus belyaevi nevű ászkarákkal is. Egy új tanulmány készítői számos, a fajhoz tartozónak vélt állatot gyűjtöttek be a Kuril–Kamcsatka-árok területén, vizsgálataik eredménye pedig kimutatta, hogy az egyedek valójában legalább hat különböző fajhoz tartoznak, amelyek közül öt korábban teljesen ismeretlen volt.
Némelyik példányt hihetetlenül mélyen, a felszíntől mintegy 8000 méterre találták meg.
Ilyen mélységbe már egyáltalán nem jut le a napfény, örök sötétség honol, így nem csoda, hogy az újonnan leírt fajokat a görög mitológia alvilággal és sötétséggel kapcsolatban álló alakjai után nevezték el. A Haploniscus hades Hádészról, az alvilág istenéről, a H. apaticus Apatéról, a csalás és megtévesztés istennőjéről, a H. erebus Ereboszról, az ősi sötétség megtestesítőjéről, a H. kerberos Kerberoszról, az alvilág kapuit őrző háromfejű kutyáról, a H. nyx pedig Nüxről, az éjszaka istennőjéről kapta nevét.