A fatörzsek akrobatái ezen madaraink

A kirándulások alkalmával a cinegék mellett gyakran találkozhatunk fakuszokkal, jelenlétüket leginkább finom hangjuk árulja el.

Kontinensünkön a fakuszok két faja él, a magasabb tengerszinten fészkelő hegyi fakusz (Certhia familiaris) és az alacsonyabban fekvő erdőket kedvelő rövidkarmú fakusz (Certhia brachydactyla). A téli kóborlás során a vegyes csapatokban megjelenik a hegyi fakusz is, akár az ártéri ligeterdőben a folyók mentén, akár a telepített lucosokban, erdei fenyvesekben járunk.
Terepen a két faj elkülönítése igen nehéz, a legbiztosabb, ha a hangjukat figyeljük.
A hegyi fakusz folyamatosan hallatott, egymás közötti kapcsolattartó hangja a magas, vékony „sriih” hang, míg a rövidkarmú fakusz többször ismételt enyhén gyorsuló ütemben „tűt-tűt-tűt-tűt” hangon szól. Abban az esetben, ha alkalom nyílik egy jó távcső segítségével megfigyelni a madarat, láthatjuk, hogy a rövidkarmú fakusz csőre valamivel hosszabb, a hátulsó karma rövidebb a rokon fajnál.

A fakuszokra jellemző, hogy csavarvonalban haladnak a fák törzsén felfelé, ha egy bizonyos magasságra elértek, ezt a műveletét folytatják alulról haladva a törzsön egy másik fára repülve. Táplálékukat, amelyek apró rovarokból, ízeltlábúakból, lárvákból, petékből áll, a kérgek alól, a repedésekből szedik ki mesterien, erre a célra specializálódott vékony, hosszú csőrükkel.
A téli időszakban készíthetünk számukra fészekodúkat, ezek elkészítése nagyon egyszerű. A fakuszodú két, egymással derékszöget bezáró 40×10 cm-es deszkalapból áll, amelyeket fenékkel és tetővel kell ellátni. A deszkalapok felső harmadában kétoldalt egy-egy 5 cm hosszú, 2-3 cm széles bejárónyílást vágunk.
Az odút tölgyerdőkben célszerű kihelyezni, nyitott oldalával szorosan a fatörzs oldalához rögzítve egy drót segítségével. Tavasszal ellenőrizzük, hogy elfoglalta-e lakója a költőalkalmatosságot.