Őzgidák pusztulását okozhatjuk, ha segíteni akarunk rajtuk

Nem érdemes magánakcióba kezdeni, inkább értesítsük az illetékes szerveket.

Május elején veszi kezdetét az őzek és szarvasok ellési időszaka, ilyenkor akár a települések környékén található erdőkben is találkozhatunk a nővényzetben fekvő fiatal gidákkal, borjakkal. Ezek az állatok talán elhagyatottnak tűnhetnek, ám a látszat ellenére nem árvák, és nem szorulnak segítségre sem. Sőt, az Országos Magyar Vadászati Védegylet és az Országos Magyar Vadászkamara arra hívja fel a figyelmet, hogy a kicsinyekhez semmiképp sem szabad hozzányúlni, az így rájuk kerülő emberszag miatt anyjuk ugyanis nem fogadja vissza őket, ami a pusztulásukhoz vezethet.
Az utódok életük első heteiben még nem tudják követni anyjukat, így amíg az távol van – mert táplálkozik, vagy éppen veszélyt érez – elfekteti őket a bokrokban, bozótban, magas fűben. A kicsinyek ösztönösen próbálnak elbújni, meglapulnak, mozdulatlanok maradnak, még akkor is, ha valaki a közelükbe megy. Ez azonban nem jelenti, hogy betegek vagy sérültek.
Semmiképp sem szabad megsimogatni őket, hozzájuk érni, de még környezetük körbejárása sem szerencsés. Az emberszag miatt az anyjuk sorsukra fogja hagyni őket, így vagy éhen fognak pusztulni, vagy ragadozók martalékává válnak.
Azt is fontos tudni, hogy a vadak – amíg élnek – az állam tulajdonát képezik, így ha valaki hazavisz egy gidát vagy borjút, a Büntető törvénykönyv értelmében lopást követ el.
Amennyiben valaki olyan helyen botlik gidába, borjúba, ahol az vélhetően veszélyben van, az adott területen illetékes vadásztársaságot vagy erdészetet kell értesíteni. Ezek elérhetőségét a megyei kormányhivataltól vagy a legközelebbi település önkormányzatától lehet megtudni.