Lerakták tojásaikat veszélyeztetett madaraink

Az első túzokfiókák május elején bújhatnak elő.

Befejeződött a túzokok násza, a madarak már tojásaikon ülnek, várják fiókáik világra jöttét. A Körös-Maros Nemzeti Park beszámolója szerint május első felében már számíthatunk is az első utódok előbújására.
Addig azonban különleges odafigyelésre van szükség, a talajon fészkelő túzokok költőhelyeit ugyanis a mezőgazdasági vegyszerezés, valamint a nagy zajjal járó gépi munkák is veszélyeztetik. A nemzeti park munkatársainak idén eddig öt fészeknél kellett védelmi tevékenységet végezniük.
Ezek közül négy fészek őszi búzatáblában, egy pedig napraforgótáblában helyezkedett el, ahol a munkagépek zaja megzavarta a tojásokon ülő túzokokat, amelyek gyorsan felrepültek. A négy fészek közül háromból ki kellett menteni a tojásokat, egy fészekbe azonban visszatért a tojó.
A túzok (Otis tarda) a hazai természetvédelem emblematikus faja, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület és a Körös-Maros Nemzeti Park címerében is ez a faj látható.
Hatalmas termetű madárról van szó, példányai elérhetik akár 16 kilogrammos testtömeget is.
Táplálékában állati és növényi eredetű elemek is találhatók, magvak, levelek, ízeltlábúak és kisemlősök is szerepelnek étlapján. Télen sokszor az őzekhez csapódik, a hó alól kikapart repcét, lucernát fogyasztja. A fiókák eleinte főleg rovarokat esznek, később egyre jelentősebb lesz zöldfogyasztásuk.
A túzok világszerte veszélyeztetett állat, világszerte kevesebb mint 33 ezer példánya él. Elsősorban vadászata, illetve élőhelyei eltűnése miatt került kihalás közeli állapotba. A hazai állomány az 1980-as fogyatkozott meg jelentősen, de a célzott védelmi intézkedéseknek köszönhetően stabilizálódott. Magyarországon fokozottan védett fajnak számít, természetvédelmi értéke 1 millió forint.
A friss adatok szerint hazánkban 1899 túzok található, ami az ezredforduló utáni időszakban az eddigi legnagyobb létszámú magyar állomány. Több mint 45 százalékuk, 863 egyed a Körös-Maros Nemzeti Park területén él, a Kiskunságban 614 egyed előfordulását dokumentálták a felmérők.