8000 kilométer a tengeren: az óceániai leguán eredete

Jól ismert ma már, hogy a galápagosi leguánok elődei Amerikából indulva szelték át a Csendes-óceán mintegy 1000 kilométeres részét. Bár ez is óriási teljesítmény, nem lehet egy lapon említeni a Fidzsi szigetén élő leguánokkal. Hozzájuk köthető ugyanis a legnagyobb távolság, amelyet szárazföldi gerinces állat megtett a tengeren sodródva: hazájuktól több mint 8000 kilométerre vetette a sors az elődeiket.

Fidzsi szigetcsoportja Polinézia szívében, ám minden nagyobb szárazföldtől eléggé távol található. Amikor a Föld geológiai erői új szigeteket szülnek, azokra a már lakott szárazulatokról érkeznek az első lakók. Madarak lábára tapadt növényi magvak, tengeren sodródó kókuszdiók vagy más termések – ezek apránként elkezdik az új sziget benépesítését. Persze a beérkezők nem csak növények, hanem állatok is.

Rovarok eljuthatnak a szelek segítségével sok ezer kilométerre is, de a madarak ebben is segítséget nyújthatnak, a rovarpetéket vagy más kisebb állatok szaporító képleteit átszállítva. A nagyobb testű gerincesek számára azonban nem ez a megoldás.

A Berkeley Egyetem számolt be nemrégiben arról a kutatásról, amelyben a tongai és fidzsi-szigeteki leguánok eredetét tárták fel. A PNAS folyóiratban publikált vizsgálatok alapján a leguánok a szigetek megszületését követően egészen hamar megérkeztek. Ezt a fidzsi-szigeteki leguánok (Brachylophus -fajok) genetikai vizsgálata és a legközelebbi rokon felismerése tette lehetővé.

Sokáig az volt az elképzelés, hogy ezek a polinéziai gyíkok egy korábban a Csendes-óceán nagy részén élt leguán egyedüli képviselői, utódai. A másik elképzelés az volt, hogy Dél-Amerikából érkeztek az Antarktika és Ausztrália érintésével – ennek azonban se őslénytani, se genetikai nyomai nem voltak. Azonban az új bizonyítékok e két korábbi elképzelést nyugdíjazták.

A kutatók mintegy 200 leguán múzeumi mintáin végeztek genetikai elemzéseket, amelyekből sikerült véglegesen eldönteni, milyen rokonsággal, ősökkel rendelkeztek a fidzsi-szigeteki leguánok.

A fidzsi-szigeteki leguánok egy másik faja, Brachylophus bulabula

Forrás: inaturalist

Az elődök Észak-Amerika nyugati részén élő leguánok voltak, a ma élő legközelebbi rokon a Dél-Kalifornia, Arizona és Nevada déli területein élő Dipsosaurus nevű sivatagi leguán. A fidzsi-szigeteki és az észak-amerikai faj közös őse mintegy 34 millió éve élt. A fidzsi-szigeteki leguán eredete tehát erre az időszakra nyúlik vissza, ez pedig egybeesik a Fidzsi-szigetek születésével is.

A szinte képtelennek tűnő távolság miatt persze a kutatók is elgondolkodtak: valóban Észak-Amerika volt a forrás? Onnan eljuthattak Fidzsire e gyíkok? Ezért aztán modellezték a lehetséges útvonalakat, és arra jutottak, hogy más szárazföld felől egészen egyszerűen nem juthattak Fidzsire a leguánok a megfelelő időszakban.

Míg ma egy szeleket ismerő vitorlázónak akár egy hónapjába is telhet, hogy Kaliforniából Fidzsire hajózzon, valószínűleg a leguánoknak ennél is tovább tartott az út. Szerencsére ezek a nagy termetű növényevő gyíkok, különösen a sivatagiak, igen hosszú ideig kibírják élelem és víz nélkül. Ha pedig a vízfelszínen sodródó törmelék, amelyen ők is helyet találtak, kidőlt fákat is tartalmazott, akkor még élelmük is lehetett az úton.

Akár egy vihar is kidönthette azokat a fákat, amelyeken az amerikai leguánok fenn ragadtak, majd a hullámok hátán világjáróvá válva benépesíthették Fidzsi és Tonga szigeteit. E két szigetcsoport ma négy leguánfaj otthona, ezek az állatok mind veszélyeztetettek. Ennek az oka részben az élőhelyvesztés, az inváziós patkányok miatti pusztulás, részben pedig az illegális kisállat-kereskedelem.

Elképzelhető, hogy Fidzsi és Tonga szigetein túl mások is otthont adhattak az amerikai bevándorló gyíkoknak, azonban a vulkáni szigetek gyakran ugyanolyan könnyen eltűnnek, mint ahogy megszülettek. Ha voltak efféle leguánok másutt, akkor azoknak mára biztosan nem maradt semmi bizonyítéka.