Már fél évszázada építenek műanyagot lakócsövükbe a tegzesek

A mikroműanyagok ma már mindenütt jelen vannak, és valószínűleg nagyon hosszú időbe telik majd, míg valamilyen formában csökkenni fog a mennyiségük. No de vajon mikor kezdődhetett az a folyamat, amelynek hatására az állatok beépítik a mikroműanyagokat például a fészkeikbe?

Egy friss kutatásban a tegzeslárvák múzeumokban tárolt lakócsövecskéit vizsgálták meg, és keresték meg a legkorábbi beépített műanyagdarabkákat. Az eddigi legkorábbi ismert adat 2018 volt, ekkor egy szennyezett spanyol, illetve angol folyóban bukkantak a műanyagot is használó lárvácskára.

A múzeumi gyűjteményekből azonban jóval korábbiak kerültek elő: már 1971-ben is volt olyan tegzes, amelynek elegendő műanyag állt rendelkezésére a környezetében ahhoz, hogy beépítse házikójába. A felfedezés szimbolikus is lehet: ebben az évben jöttek rá a mikroműanyagok létezésére is a szakemberek.

A tegzeslárvákat a „cuki rovarok” közé sorolhatjuk, találkozhattunk velük a Vízipók-csodapók fantasztikus rajzfilmsorozatában is, de személyesen is, a tiszta vizek fenekén is, kényelmes tempójú patakokban, tavakban. Míg a kifejlett állatok nem különösebben feltűnőek, úgy festenek, mint egy szürkés-barnás molylepke, a lárváik rendkívül különlegesek: apró szemcsékből, törmelékből védelmet nyújtó lakócsövet készítenek.

Bár az alapvetően a fajra jellemző, hogy miből és milyen szemcseméretből épülnek e kis csövecskék, mesterséges körülmények közt „rá lehet venni” őket, hogy a számukra rendelkezésre bocsátott anyagokat használják fel. Ennek köszönhetően vásárolhatunk is tegzeslárva-lakócső ékszereket, amelyekben gyöngyök, drágakő-szemcsék vagy épp aranyrögök vannak.

A tegzeslárvákra nézve a beépített műanyagok kétféle veszélyt rejtenek: egyrészt a műanyag könnyű, így a lárva nem tud a patak fenekén sétálni, hanem lebeg a vízben. Másrészt a színes szemcsék elütnek a patakfenék természetes színeitől, így a ragadozók számára feltűnőbbé teszi a lárvácskákat.

A tegzeslárvák az ifjúkorukban épített lakócsöveket elhagyják, amikor megnőttek, így azokat az állatka elpusztítása nélkül is be lehet gyűjteni. A kutatók 549 így, egy holland természettudományi múzeumi gyűjteménybe került lakócsövet vizsgáltak át. Először mikroszkópos vizsgálatokkal keresték meg a gyanús lakócsöveket, majd ezeken a műanyagnak tűnő szemcséken azok összetételét eláruló EDX módszerét alkalmazták. Az igazolt legkorábbi eset a holland Loenen település patakjából származott.

Ez persze nem jelenti azt, hogy korábban nem lehetett példa már a műanyagok beépítésére, sőt, valószínűleg ekkor már elterjedtebb lehetett, ha véletlenszerű gyűjtésből is bekerült a gyűjteményekbe. Azonban a tengeri műanyagokra is csak 1971-ben derült fény, az édesvizek műanyagszennyezését mindmáig nagyon kevés kutatás vizsgálta.