Ritka ragadozó madarat észleltek a Dél-Alföldön

Termetes madárról van szó: testtömege megközelítheti a 1,5 kilogrammot, szárnyfesztávolsága pedig a két méteres hosszúságot.

Meglehetősen ritkának számító vörös kánya bukkant fel a Dél-Alföldön. A Körös-Maros Nemzeti Park beszámolója szerint a kóborló példányt a Montág-pusztán pillantották meg.
A vörös kánya (Milvus milvus) legjelentősebb populációja Nyugat-Európában költ, Svájcban például teljesen mindennapos látvány. Magyarországon azonban kifejezetten ritka fészkelő, csak a Dunántúlon fordul elő néhány költőpár. Az Alföldön csak esetlegesen, kóborlóként lehet megfigyelni, idén április elején tűnt fel egy példánya, amely a Montág-puszta keleti szélén vadászgatott.
A levegőben való portyázása során megközelített egy parlagi sas fészket, ezért az egyik öreg parlagi sas üldözőbe vette és észak-keleti irányba távozásra késztette.
A vörös kánya kékesszürke fejével, vörös testtollaival és a szárnya belső felén elhelyezkedő nagy fehér folttal igazán impozáns megjelenésű ragadozó madár. Jellegzetessége az erősen villás, viszonylag vékony farok, amelynek köszönhetően könnyen beazonosítható.
Termetes madár: testtömege megközelítheti a 1,5 kilogrammot, szárnyfesztávolsága pedig a két méteres hosszúságot. Változatos tápláléka dögökből, rágcsálókból, madárfiókákból, és különböző szerves hulladékokból áll.
Magyarországon fokozottan védett állat, természetvédelmi értéke 500 ezer forint.