Van, hogy a cápa pánikból harap

Az állatok többféle módon reagálhatnak az agresszív emberi jelenlétre, próbálhatnak menekülni, vagy épp támadással válaszolhatnak. Egy új, Francia Polinézia területén végzett kutatás szerint a cápák gyakran – sok szárazföldi állathoz és magához az emberhez hasonlóan – az önvédelem mellett döntenek.

A kutatók olyan, az emberi agresszióra válaszul adott cápatámadások adatait elemezték, amelyek rövid ideig tartottak, és általában nem voltak halálosak. A kutatók szerint fontos volna, hogy a média ne állandóan a cápákat hibáztassa a támadások miatt, különösen akkor ne, ha az állat önvédelemből támadt.

Évente átlag 100 cápatámadás történik világszerte, és ezek mintegy 10 százaléka végződik halállal. Ennek ellenére a média a cápát úgy ábrázolja, mint a „szörnyek szörnyét”. A cápa különböző okokból haraphat a versengéstől a territórium védelmén át a vadászatig.

A kutatócsoportnak most azt sikerült bizonyítania, hogy még egy okuk lehet a harapásra: az önvédelem.

Francia Polinézia tengeri területe 5,5 millió négyzetkilométeres és több mint 30 cápafajnak ad otthont, ezek védelmet élveznek az egész régió területén, a makócápa kivételével. A felmérések alapján a védelem hatékony, kezd helyreállni az egészséges cápalétszám. E széles körű védelem miatt Francia Polinézia a cápák viselkedés-kutatásában, így az emberrel való kapcsolat vizsgálatában is fontos régió.

Az 1940-es évek óta szisztematikusan gyűjtik a cápaharapásos esetek adatait, 2009-től fogva a korábbiaknál sokkal nagyobb részletességgel, esetleírásokkal. A 2009-2023 közti időszak 74 cápaharapás esetét alaposan kielemezték a szakemberek és ezekből 4 önvédelem céljából történt. A bővebb adatbázis 137 harapásából nagy valószínűséggel 16-ról lehetett kijelenteni, hogy önvédelemből haraphattak a cápák.

Míg az összes cápatámadás 12 százaléka végződik halállal, a pánikoló cápák csak 3,2 százalékban okoztak halálos sérülést.

Ezek a támadások ugyan kisebb sérülést okoztak méretüket tekintve, de így is volt halálos: egy korábban megszigonyozott cápa mozdulatlanul hevert a tengerfenéken, amikor leúszott hozzá a halász, hirtelen magához tért és beleharapott annak nyakába – az artériát ért harapás végzetesnek bizonyult.

A másik halálos eset abból következett be, hogy a szigonyos halász összetévesztett két cápafajt, és tévesen az agresszívebbet támadta, aki visszatámadott, számos kisebb harapást ejtett, amelyekből azonban a halász elvérzett. Nem egy esetben olyan provokációra reagáltak harapással a cápák, mint a fotózás: az állatot igyekeztek az ember közelébe rángatni, vagy épp kiemelni a fejét a vízből a fotó kedvéért.

Ne piszkáljuk a cápát, ha jót akarunk. Az önvédelmi támadás jellemzői, hogy az ember előzőleg a cápa szemében agresszíven lépett fel; felületesek a sérülések (nem harapta le az egész lábat, csak a fél combizmot); előfordul, hogy az állatot megmenteni szándékozó embert éri támadás, hisz a cápa nem érti a szándékunkat.

Forrás: Frontiers

Önvédelemnek minősül, ha a cápa fenyegetve érzi magát, például amiatt, hogy az ember meg akarja érinteni, vagy ha a cápa környezetében szigonyos halászat zajlik. Ezekben az esetekben a cápa nem szokott figyelmeztetést adni, és egymás után többször, ám felületesen haraphat.

Ezek a nem halálos, afféle figyelmeztető harapások egyébként a szárazföldi állatok önvédelmére is jellemzőek. (Ez persze nem jelenti azt, hogy egy ragtapasz elég a gyógyuláshoz.)

Vannak cápafajok, amelyek különösen erősen védik a territóriumukat, ezek esetében elég ok lehet az is, ha az ember betéved a territóriumba. Ilyen esetekben a harapás aránytalanul nagy erejű önvédelemnek tűnik, a kutatók szerint ahhoz köthető, hogy a cápa mintegy bepánikol és minden életösztönét mozgósítva, a (vélt) támadásnál agresszívebben reagál. Ebben pedig nagyon is hasonlít ránk, emberekre…

A cápatámadások közt már eddig is próbáltak különbséget tenni aszerint, hogy azok provokált vagy spontán támadások voltak-e – erről a globális cápatámadás adatbázisban szerepelnek is adatok. 1863-tól fogva mintegy 7000 támadás adata került be ebbe az adatbázisba.

A kutatók most kimondotta azokat a provokált támadásnak minősített eseteket mérték fel, amelyek során az embert a tevékenysége a cápák közelébe vezette. Ezekből a összesen 322 eset, a támadások 5 százaléka, vagyis a francia polinéziai esetek arányához nagyon hasonló volt önvédelem. Ez azt jelenti, hogy az ottani részletesebb adatokat nyugodtan ki lehet vetíteni a világ más cápás helyszíneire is.

A kutatók szerint ezek olyan támadások, amelyeket egy csepp józan ésszel bárki elkerülhet. Jótanácsként elmondták, hogy érdemes tartózkodni a cápa szemében veszélyt tükröző tevékenységektől, így például ne próbáljunk meg egy partra vetett cápát visszatuszkolni a tengerbe, mert nem biztos, hogy az állat e törekvésünket segítségként éli meg.

Ne akarjunk fizikai kapcsolatba kerülni cápával akkor se, ha az állat nem tűnik agresszívnek vagy épp úgy látjuk, hogy bajban van. A cápák veszélyes állatok, és nemcsak bölcs dolog kerülni az érintkezést velük, de egyúttal az irántuk érzett tiszteletünk jele is.