Hód bukkant fel egy szilvásváradi patakban

Az állattal látszólag valami nem volt rendben, ezért a természetvédelmi őrök befogása mellett döntöttek.

Különös helyen, egy élelmiszerbolt mögötti patakban bukkant fel egy hód Szilvásváradon. A híd alatt órák óta bukdácsoló állatról telefonon értesítették a Bükki Nemzeti Park egyik őrét, aki kollégáival együtt hamar a helyszínre sietett.
A nemzeti park közleménye szerint a kiérkező őröknek hamar feltűnt, hogy az állattal valami nincs rendben, látszólag nem tudott rendesen mozogni. A jókora termetű hód eltökélten felfelé akart haladni a patakon, ez azonban nem ment neki.
A nemzeti park munkatársai úgy döntöttek, befogják a sérültnek tűnő állatot, hogy megvizsgálhassák, ez azonban nem ment könnyen, a hód ugyanis közben egy 80 centiméter átmérőjű csőbe bújt, ahová az őrök kénytelenek voltak utánamászni, hogy elkaphassák. Miután sikerült megfogni, az állatot Egerbe vitték, ahol azóta is lábadozik.
Az eurázsiai hódok (Castor fiber) régiónk legnagyobb rágcsálói, testtömegük 20-33 kilogramm, testhosszuk pedig az egy métert is elérheti, amihez 30-40 centiméteres, lapos, pikkelyes farok csatlakozik.
Fás vízpartokon élnek, és kiválóan alkalmazkodtak a vízi életmódhoz. Bundájuk tömött és vízhatlan, orrukat és fülüket bőrlebennyel el tudják zárni a víz alatt, hátsó lábaikon úszóhártya köti össze ujjaikat.
Magyarországi populációik a 19. század közepére a vadászat miatt kipusztult, de a 20. század utolsó évtizedében megkezdődött visszatelepítésük. 2005-ben 26 példányt engedtek szabadon a Tisza-tó egyik szigetén, azóta újra meghonosodtak. A Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listája szerint a faj nem fenyegetett, sőt állománya növekvő tendenciát mutat.