Nászruhájukban tündökölnek a nagy kócsagok

Díszes tollazatuk igazán káprázatos, annyira, hogy az kishíján a faj vesztét is okozta.

A nagy kócsag Tollazata már a tojásból való kikeléstől kezdve hófehér, a költési időszakban pedig igazán pompás nászruhát ölt. Ez a tollból készült, gyönyörű nászruha már márciusban kifejlődik és szintén vakítóan fehér. Különlegessége a hosszú, fátyolos szárnytollak megjelenése, amelyeket még májusban is megfigyelhetünk. A Körös-Maros Nemzeti Park beszámolója szerint a a Sóstó-ér rejtett nádasaiban költő példányok még most is díszes násztollazatban mutatkoznak.
A nagy kócsag (Egretta alba) elegáns megjelenésű vízimadár, a vizes élőhelyekhez kötődik és a nemzeti park területén is több helyen költ, kisebb csoportokban. Általában bányatavak, kubikgödrök nádasaiban fészkel.
Méretes madárról van szó, testhossza meghaladhatja az 1 métert, tömege pedig az 1 kilogrammot is.
Ezek az úgynevezett dísztollak, melyek a hát közepétől indulnak, túlnyúlnak a farktollakon, és akár 50 centiméter hosszúak is lehetnek. A nagy kócsag megjelenése más tekintetben is megváltozik a nászidőszakban: ilyenkor a madár csőre feketévé válik, olykor sárga tővel, az arc részen a szabad bőrfelület élénkzöld lesz.
A XIX. században egész Európában divat volt a kócsagtollas viselet. Nászruhájának dísztollai miatt szinte teljesen kipusztították a fajt Magyarországról. Hogy megóvják a kihalástól, 1924-ben alkalmazták az első kócsagőrt a Kis-Balatonon, ami igen jelentős állomása volt a magyar természetvédelem történetének. A hetvenes évek után állománya folyamatosan növekedni kezdett.
A Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listája szerint nem fenyegetett. Állománya akár a 2 millió példányt is meghaladhatja, a hideg északi vidékek kivételével szinte az egész világon lehet vele találkozni, noha bizonyos helyeken csak kóborlóként van jelen. Magyarországon ugyanakkor fokozottan védett, természetvédelmi értéke 100 ezer forint.
Bár a nagy kócsagok vízimadarak és alapvetően halakat, egyéb vízben élő állatokat zsákmányolnak, mégis viszonylag gyakran láthatjuk őket a szántóföldeken, vagy a gyepeken álldogálni.
Ilyenkor vadásznak: akár órákig egyhelyben, szinte mozdulatlanul állnak és várják, hogy a potenciális zsákmány nagyon közel kerüljön hozzájuk, aztán egy villámgyors mozdulattal, hegyes csőrükkel lecsapnak rá.
A száraz területeken főleg rágcsálókra lesnek, ugyanis a halak mellett a mezei pockok és egyéb apró rágcsálók is kiváló táplálékot nyújtanak számukra. Általában olyankor használják zsákmányszerzésre ezeket a vizektől távol eső területeket, ha ott nagyon jelentős táplálékforrás áll rendelkezésére, illetve ha az egyébként megszokott vizes élőhelyük nem nyújt elegendő élelmet.