Előszeretettel látogatják a porcos halak a tengeri szélfarmokat

A megújuló energia sincs ingyen, számos esetben konfliktus alakul ki a természettel, nincs ez másképp a sekély tengerbe épített szélfarmokkal sem. Holland kutatók az Északi-tengerre telepített négy szélfarm helyszínein végeztek vizsgálatokat, vettek mintákat a vízből, hogy azokból kiderítsék, milyen állatok látogatják a szélfarmok területét. Az eredményeket az Ocean and Coastal Management folyóiratban tették közzé.

A sekély tengeri területekre telepített szélfarmoknak számos előnyük van a szárazföldiekkel szemben:

• nem foglalnak értékes területet
• állandó, kiszámítható és erősebb a széljárást használnak ki
• nagyobb lapátokkal üzemelhetnek
• nem zavarják az embereket se a látványukkal, se a hanghatásukkal
• egészen nagy szélfarmok építhetők anélkül, hogy az emberi tevékenységet zavarnák.

A kutatók a 2 év során begyűjtött, több mint 400 vízmintában olyan környezeti DNS-töredékeket kerestek, amelyek cápáktól és rájáktól származnak. Elegendő, ha egy állat átúszik egy területen, a DNS-t is tartalmazó bőréből, testváladékaiból egy kevéske a vízbe kerül. Ha az állat hosszabb ideig tartózkodik egy helyszínen, akkor több jut a DNS-éből is a vízbe.

Ezek a töredékek azonban rövid idő alatt lebomlanak, így jó esetben 2-3 nappal azután, hogy a cápa megfordult egy helyen, még épp kimutatható (legalábbis az Északi-tenger hűvösebb vizében). A környezeti DNS-mintákból megtudható, hogy milyen állatok fordulnak meg egy adott élőhelyen, és ehhez semmilyen formában nem kell zavarni az állatokat.

„Azt akartuk megtudni, hogy ezek az állatok használják-e élőhelyként a szélfarmok vizeit, vagy inkább elriasztja őket a létesítmény” – mondta Annemiek Hermans, a kutatás vezetője. A minden évszakban vett mintán végzett vizsgálatok öt porcos hal jelenlétére adtak igazolást: óriáscápa (Cetorhinus maximus), egy nyestcápafaj (Mustelus asterias), kurtafarkú rája (Raja brachyura), tövises rája (Raja clavata) és Montagu-rája (Raja montagui) fordultak elő.

A leggyakoribb a tövises rája volt, ezt a fajt három szélfarm területén is kimutatták, mind a négy évszak vízmintáin.

Igazán meglepő volt azonban az óriáscápa jelenléte.

E nagy termetű, vándorló életmódú faj az egyik szélfarm téli vízmintáiban mutatkozott meg, ezzel az évszakos vándorlásáról is árulkodtak a minták.

A szélfarmok területén tilos a vonóhálós, fenékhálós halászat és számos más, az infrastruktúrát és az élővilágot is veszélyeztető tevékenység. Ez pedig a kutatók szerint lehetővé teszi, hogy az érintett területeken a tengerfenék élővilága visszatelepüljön és békében élhessen, így például menedéket jelent a veszélyeztetett cápák és ráják számára is.

„Nagyon elővigyázatosnak kell lennünk. Ha engedélyezzük a fenékhálós a halászatot itt, akkor azt kockáztatjuk, hogy elvész az e helyszínek nyújtotta menedék” – tette hozzá Hermans.

Az eredmények alapján a sekélytengeri szélfarmokat – persze megfelelő tervezés és előkészültek után – be lehet építeni a védett tengeri területekbe. A megújuló energia a természetvédelemmel együttműködve mindenki számára előnyös lehet.

A kutatás egy hat éven át tartó projekt része volt. A projektben azt mérik fel, hogy vajon a víz alatti elektromos kábelek (amelyek a szélfarmokat a parttal összekötik) körüli elektromágneses tér befolyásolja-e a porcos halakat. A cápák és a ráják mind a vadászat során, mind a tájékozódásukban nagy mértékben támaszkodnak az elektromos érzékelésükre.