A madáretetés drámaian átalakította az Anna-kolibriket

Az Anna-kolibri Észak-Amerika nyugati felén élő, igen elterjedt és közkedvelt madárka, eredetileg csak Dél-Kaliforniában élt. Mára azonban Kalifornia északi részéig terjed a telelő területe, és a csőre alakja is megváltozott. Egy újonnan, a Global Change Biology folyóiratban közzé tett kutatás az okokat tárta fel. A kutatást a Science ismertette.

A kutatócsoport régi múzeumi példányokat és ma élő kolibriket vizsgált meg és hasonlított össze. A madár, úgy tűnik, követi az embert, alkalmazkodásának köszönhetően igen sikeres, és mára olyan kommenzalista, az emberrel együtt élő fajjá vált, mint a galamb. Az emberi hatások gyakorlatilag a madár evolúcióját befolyásolják tehát.

Már a 20. század első felében is léteztek kolibrik számára házi készítésű madáretetők, azonban igazán csak akkor terjedtek el, amikor 1947-ben szabadalmat jegyeztek be e speciális etetőkre. A kolibri nektáron él, az etetők így édes folyadékkal kínálják őket, és olyan nyílásokon át, amelyek a virágokéra emlékeztetnek. Ezt követően kereskedelmi forgalomban könnyen beszerezhető eszköz volt, és így sokan használhatták. Ki ne szeretné nézegetni ezeket a ragyogó színű, aprócska madarakat a teraszáról?

A kutatók az éves madárszámlálások adataiban keresték ki, miként reagáltak az Anna-kolibrik az etetők elterjedésére Kaliforniában. A madáradatok mellé megkeresték az emberi lakosság adatait is, és a kettő összevetéséből derült ki, hogy a kolibri egyedszáma a mienkével párhuzamosan nőtt. Magyarán az ember elősegítette ennek a kis repülő ékkőnek a terjeszkedését.

Ez követően a múzeumi egyedek mérései következtek, amelyekből feltárult a madár csőrének átalakulása is. Végül az összes adattal, valamint további tényezőkkel, mint például a kolibri számára eleséget jelentő eukaliptusz terjedésével is összefésülték az információkat a szakemberek.

Az Eucalyptus globulus nevű fafaj ausztrál őshazájából díszfaként került Kaliforniába, és mivel télen virágzik, olyan időszakban ad élelmet a kolibrinek, amikor más nincs. Emellett a fa fészekrakó helyként is megfelel a madárnak. Bár az Anna-kolibri számára ajándék e fa, egyéb szempontokból nemkívánatos, agresszíven terjedő inváziós faj. A kutatók most arra jutottak, hogy a 19. század végén sokfelé ültetett fafaj volt a kolibri számára az első lépcsőfok abban, hogy egyre nagyobb területeken élhessen meg.

Azonban a madárka északra húzódása, észak felé terjedése mögött már a madáretetők állnak. Az etetők nemcsak a népességet és az élőhelyet tágították, de a madár csőrét is: hosszabbá és nagyobbá vált az etetők elterjedésével a csőr. Ennek köszönhetően több nektárt tudtak felszippantani az etetőkből, mint amennyit egy-egy virágból lehetne.

Ez a változás annál jelentősebb volt, minél több volt az etető egy-egy helyszínen. A hímek csőre emellett hegyesebbé is vált – ezzel harcolnak egymással ugyanis. A nagy madár-népsűrűség gyakoribbá tette a konfliktusokat, bár az élelem bőséges, az erősen területvédő madár számára ez nem számít, csak a jelen lévő riválisok.

Érdekes módon a faj elterjedésének északi határán pont fordított folyamatot figyeltek meg, ott a csőr kisebb és rövidebb lett. Ennek az az oka, hogy a madár nemcsak táplálkozásra, de hőszabályzásra is használja a csőrét. A hőkamerás vizsgálatok igazolták, hogy a kisebb csőr kevesebb hőt ad le, vagyis a madár több testhőt képes megőrizni a hűvösebb élőhelyeken.

A változások sebessége volt azonban a leginkább megdöbbentő. Alig 10 madárgeneráció alatt már mérhetőek voltak, az 1950-es évek kolibrijei már mások voltak, mint az 1930-as évek madarai. Az, ahogy az ember a környezetét átalakítja, rengeteg állatra hat, a kolibri csak egy példa. Valószínűleg egyre több hasonlót fogunk még mostanában felfedezn.