Száznál is több lepke élhet egy lajhár bundájában

A lajhárokat évszázadokon keresztül gúnyolták az európai emberek, akik számára sokáig ismeretlen volt ez az amerikai kontinenseken elterjedt állat. Gonzalo Fernández de Oviedo y Valdés spanyol konkvisztádor például 1526-ban azt írta róluk, rondák, haszontalanok és a legbutább állatok, amelyek a Földön élnek. A francia természettudós, Georges-Louis Leclerc de Buffon gróf pedig így nyilatkozott róluk 1749-ben:

A létezés legalantasabb formái, még egy defekt teljesen életképtelenné tenné őket.

Pedig a lajhárok nem gyámoltalan állatok, sőt sikerességüket bizonyítja, hogy mintegy 50 millió éve léteznek a bolygón. Amint a National Geographic írja, a lajhárok fürgeség, éles látás és jó hallás hiányában nem szokványos módszerekkel kerülik el a veszélyt és maradnak életben, például a bundájukban élő megannyi élőlény segítségével. A lajhárok testén számos alga, gomba, atka, kullancs és molylepke faja él, amelyek különös szimbiózisban vannak a lassú emlősökkel.

A lajhárók hetente mindössze egyszer ürítenek székletet, szinte kizárólag csak ilyenkor merészkednek le a védelmet nyújtó fák ágairól. Ez egy rendkívül veszélyes manőver, mivel egyrészt rengeteg energiát igényel, másrészt pedig a dzsungelek talaján kiszolgáltatottá válnak a ragadozóknak. Ennek ellenére mégsem a fák tetejéről potyogtatják le végterméküket, hanem hanem kis gödröt ásnak a földbe és abba végzik el dolgukat.

Itt jönnek képbe a molyok, amelyekből akár több mint száz is élhet egy lajhár bundájábán. Ezek a rovarok ilyenkor előbújnak és tojásaikat a friss székletbe rakják le, amely táplálékot biztosít a kikelő lárváknak. A lepkék jelenléte a lajhár számára is hasznos, amikor ugyanis elpusztulnak és elkezdenek lebomlani a bundájában, olyan anyagokat szabadítanak fel – például nitrogént –, amelyek az esővízzel együtt alganövekedéshez vezetnek. Ezek az algák zöldes színt kölcsönöznek bundájának, amellyel beleolvadnak az erdei környezetbe és rejtve maradnak a ragadozó madarak elől.