Túlharsogják a nőstényeket a hím békák

Egy brazil vezetésű kutatócsoport azt a kezdetektől fogva egyoldalú tudásunkat igyekszik összefoglalni , amelyet a békahangokról eddig felépítettünk. A békák számára a hangadás fontos kommunikációs csatorna, ahogy azt a tavaszi vízparti békakórusokból mi is tudjuk, ez a szaporodás időszakának elengedhetetlen kelléke. Azonban eleddig szinte soha nem vizsgáltuk a nőstény békák hangját, sehol a világon, leginkább amiatt, mert a hímek egész egyszerűen túlharsogják őket.

Mindeddig csupán 112 béka nőstényeinek a hangját említették meg a dokumentációkban, azonban e hangleírások is gyakran anekdotikus jellegűek, esetleg puszta leírásként (nem élethelyzettel összefüggően) szerepelnek. Az első ilyen leírás a 20. század elejéről származik, amely egy amerikai békafajról említi, hogy a nőstény hangja épp oly erős, mint a hímé.

Egy levelibéka esetében azt jegyzik meg, hogy itt is mindkét nem hangja hasonló, ha kézbe veszik őket, magas hangot adnak ki. Az ehhez hasonló példák azonban édeskevésnek bizonyultak, nagyon sokáig az volt az elterjedt nézet, hogy a nőstény békák egyáltalán nem adnak ki hangot.

Az 1900 óta megjelent, békanőstény-hangokat említő kiadványokból az derült ki, hogy az ismert hangok legtöbbje (45 faj) afféle segélykiáltás, akkor adják ki a békák, ha közvetlen veszélyben érzik magukat. Szintén gyakori volt a párzási rítussal kapcsolatos hangadás – beleértve azt is, amit akkor ad ki a nőstény, ha nem képes épp a peterakásra és el akarja zavarni az udvarlóját. Néhány esetben feljegyeztek agresszív viselkedéssel, például a territórium védelmével kapcsolatos hangot is, és persze ott voltak azok, amelyekről semmit egyéb nem derült ki.

A félelemből kiadott hangok elsöprő többségét azért adták ki a békalányok, mert az őket vizsgáló, fogdozó kutatóktól ijedtek meg. Ezeken túl a többi hang kétharmada a párzáshoz kapcsolt, ez pedig általánosságban cáfolja azt az elképzelést, hogy a nőstények a párválasztásban nem jutnak szóhoz, pardon, brekegéshez.

A felsorolt példák azt mutatják, hogy számos fajnál mind a hímek, mind a nőstények egyaránt énekelnek a párválasztás idején.

Csak hát a példa kevés, egyelőre.

Ennek egyrészt az az oka, hogy a nőstények halkabbak és rövidebben szólnak.

A kutatók abban bíznak, hogy az összefoglaló munkájuk arra fog serkenteni másokat, hogy eztán figyeljenek oda a békalányok hangjára is, minél több esetben dokumentálják, annak körülményeivel együtt.