Ritka fekete hattyúk költöztek Debrecenbe

A különleges színű madár Európában igazi ritkaságnak számít: jelenleg kevesebb mint 300 egyed él a kontinensen.

Fekete hattyúk érkeztek a Zoo Debrecen gyűjteményébe, derül ki az állatkert közleményéből. A három tojó – egy 2018-as és két 2022-es kelésű madár – nem is akárhonnan, egyenesen Athén városának állatkertjéből, az Attica Zoological Parkból költözött át adományként, és már birtokba is vették új lakhelyüket, ahol a vendégek is megcsodálhatják őket.
A fekete hattyú (Cygnus atratus) a hattyúk közül az egyetlen faj, amely természetes körülmények között kizárólag fekete tollazattal rendelkezik – csupán a szárnyai alsó részén találhatóak a fehér másodlagos evezőtollak, amelyek repülés közben válnak láthatóvá. Különleges színezetével, elegáns tartásával és vörös csőrével a világ egyik leglátványosabb vízimadarának számít.
Ausztrália őshonos faja, amely a kontinens tavaiban, folyópartjain és mocsaras vidékein fordul elő, gyakran hatalmas, akár ezres csapatokban.
Az európai kontinensen igazi ritkaságnak számít: jelenleg kevesebb mint 300 egyed él állatkertekben.
A faj már a 18. században szimbólummá vált: addig a nyugati világ számára a „hattyú” szó gyakorlatilag egyet jelentett a hófehér madárral – egészen addig, amíg Ausztrália felfedezésekor elő nem került ez a sötét tollú faj. Innen ered az „egy fekete hattyú is elég, hogy megcáfolja az elméletet” kifejezés is, amely máig használatos a tudományos gondolkodásban. A faj Ausztrália kulturális örökségének is fontos része: Nyugat-Ausztrália hivatalos madara, amely 1973-ban II. Erzsébet királynő jóváhagyásával került az állam címerébe és zászlajára. Az állam nevét viselő Swan River (Hattyú-folyó) is róla kapta a nevét még 1697-ben, a holland felfedezők után.
A fekete hattyú ugyan nem tartozik a veszélyeztetett fajok közé, azonban élőhelyének átalakulása és az inváziós fajok régiónként veszélyeztethetik populációját. A faj hosszú életű, gyakran évtizedes, monogám párkapcsolatokban él, és gondosan neveli fiókáit – így a természetvédelmi programokban is ideális szereplő.