A túlszaporodott vadállomány miatt van veszélyben ez a lepkénk

A kis fehérsávos lepke hazánk területén éri el elterjedésének nyugati határát.

Néhány esztendővel ezelőtt a Tolnai-hegyháton felbukkant egy törpesaspár, amely nagy valószínűség szerint fészket is rakott a zavartalan erdőkben. Június havában egy helyi település határában jártam, annak reményében, hogy újra látom a hazánkban ritkán előforduló ragadozó madarat.
Mivel merőben más élőhelyek található errefelé, mint ahol én élek, a Somló vidékén, így nagy örömet jelentett itt figyelni a természet rezdüléseit. Ezen kirándulás alkalmával szép számmal futottam össze a kis fehérsávos lepkékkel (Nephis sappho).
Pihentek az erdei utakon és az utakat szegélyező fákon valamint a cserjéken. Nem könnyű őket lencsevégre kapni, annak ellenére, hogy viszonylag sok példányt láttam.
A fajnak két nemzedéke repül, az első április végétől június elejéig, majd július közepétől augusztus végéig a második. A hernyóinak a tápnövénye a tavaszi és a fekete lednek, de más lednekfajok is. Olykor az akác levelein is előfordulnak.
A már kifejlett lepkék erdei tisztásokon, nyiladékok mentén és erdők szegélyén repkednek. A napfényes időkben a trópusi lepkékre jellemzően vitorlázva és csapongva repkednek.
Hazánkban egy időben sok természetes élőhelyről eltűnt, érzékeny fajról van szó. Igaz, a Magyar Természettudományi Múzeum adatai alapján az elmúlt esztendőkben egyre több helyről került elő.
A korábbi eltűnés okai között a túlszaporodott vadállományt kell meg említeni, amely a tápnövényeinek az eltűnését eredményezi.
Ligeterdei lepkefaj, délnyugat-szibériai faunaelem. A Kárpát-medencében éri el elterjedésének a nyugati határát. Idehaza védett faj, a természetvédelmi értéke 10 ezer forint.