Aggasztó folyamat zajlik a Homokhátság rovarvilágában

„Régen minden más volt!”, „Bezzeg az én időmben!” – hallhatjuk és halljuk sokszor az idősebb generáció tagjaitól, amikor napjainkról beszélnek. Ugyan ezek az állítások már-már közhelyesek, valójában gyakran igazak, legyen szó az értékrend megváltozásáról vagy éppen a táj, a természet pusztulásáról.

Nem minden változás negatív, de az élővilág, vagy ha úgy tetszik, a táj, a természet viszont sajnos bizonyíthatóan abszolút értelemben is pusztul, sokszor nemcsak generációról generációra, hanem évről-évre. A rovarvilág – amelytől közvetve és közvetlenül is az emberiség élelmiszer-ellátása függ, hiszen nélkülözhetetlen szerepe van a növények beporzásában, a szerves hulladék lebontásában és az ökoszisztémák alapvető működésében – helyzete jól mutatja, hogy hazánk bizonyos területein újabb (hasonlóan a 2000-es évek környékén megtapasztalt nagy rovarapokalipszishez) nagyfokú faj- és egyedszámszintű degradáció (csökkenést) zajlik.

Ilyen terület a Duna-Tisza közi Homokhátság.

Biológusként a lakóhelyemen, Domaszéken, öt éven keresztül aktívan gyűjtöttem adatokat a rovarok diverzitásával kapcsolatban, most pedig az értékelést mutatom be. Mindenekelőtt érdemes kiemelni: nagyon lokális kutatásról van szó, amelynek eredményeit független szakértő még nem vizsgálta felül, így nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni. Az információk ennek ellenére árulkodóak.

Sávos szender.

Forrás: Lajtár Lili

Látványos csökkenés

Domaszék az említett Homokhátság szélén található, és hivatalosan félsivatagos helyszínként nyilvántartott. A mezőgazdasági területekkel mozaikossá szabdalt elrendezés úgynevezett tanyavilágot alkotva van jelen. A vizsgálatba bevont 1 hektáros és támogatottan elvadított terület változatos növénytakarójú, ahol a rovarokat rovarhotelekkel, rőzserakásokkal, korhadt fákkal segítik. A nappali és éjszakai mintavételezés ötödik éve önkéntes és folyamatos.

Az éjszakai rovarmegfigyelést 3 db fix telepítésű összesen 15 négyzetméteres, valamint 1 db 5 négyzetméteres és 1 db 7 négyzetméteres vegyes fényforrású mozgatható hálórendszer teszi lehetővé. Öt év rovarmegfigyelési adatait kielemezve aggasztónak találom a kapott eredményeket.

A rovarmegfigyelések 2020 és 2025 közötti időintervallumában 1134 alkalommal kerültek feltérképezésre a nappali, 826 alkalommal az éjszakai fajok és egyedszámaik. A megfigyelések több mint százezer fotóval dokumentáltam és ebből 19 ezer darabot feltöltöttem az iNaturalist nevű citizen science oldalra is.

Mint ahogy a mellékelt diagram is mutatja, a tavalyi, 2024-es év különösen kritikus volt, és ez a helyzet drasztikusan tovább romlott idén, hiszen a nagyméretű rovarok 92%-a eltűnt.

Az olyan ikonikus fajok egyedszámai is csökkenést mutatnak, mint például a mostanság rajzó keleti cserebogáré (Anoxia orientalis), itt ez 35%-os. A tájban sűrűn található mezőgazdasági területek kémiai rovarirtószerei által bekövetkezett rovarelhullások (először remegő, majd perceken belül elpusztuló rovarok) is jelentős számot értek el, időszakosan akár 80-85%-os mortalitást. A nagy lepkefajok, így a szenderek (Sphingidae) az utóbbi két évet tekintve viszont már csak mutatóban vannak, a csökkenés mértéke közel 80%.

<!– [if IE 9]><![endif]–>

Forrás: Lajtár Lili

A fajszámok csökkenését látni lehetett előre. „Elvész néhány helyváltoztatásra amúgy képtelen faj, amelyek pedig tudnak futni, mászni vagy repülni, azok próbálnak megjelenni egy még élhetőbbnek tűnő ártérben, hegységben, hogy azzal is hamis adattá váljanak, hogy itt és ott megjelent egy-egy új faj, szóval mégis van remény, rendben van a biodiverzitás” – olvasható egy 2023-ban, a Duna- Tisza közi Homokhátság helyzetét boncolgató írásában.

A fajok megjelenésének idősávjai is jelentős csúszásokat mutatnak évről-évre, ami a helyben fészkelő madarak, például fekete rigók (Turdus merula), széncinegék (Parus major) vagy mezei verebek (Passer montanus) utódvállalásait is meghatározzák. Az utóbbiak például jóval kisebb számban és csak egy fészekalj vállalását látják biztosítottnak.

Több tényező

Különösen aggasztó a bagolylepkefélék (Noctuidae) megfogyatkozása, hiszen ők alkotják a lepkék legnagyobb családját – mintegy 35 ezer tudományosan leírt fajjal – jó néhány képviselőjük a denevérek fő táplálékforrását jelentik, de fontos beporzók is egyben. A vizsgált időszak a család 65%-os csökkenését mutatja.

A tegzesek (Trichoptera) helyzete még viszonylag stabilnak mondható, ám a csiborfélék (Hydrophilidae) faj- és egyedszámának alakulása már messze nem. Valószínűleg sokkal rosszabb lenne a helyzet, ha a közelben lévő Ábrahámszéki szikes tó vízmegtartást célzó rehabilitációja nem történt volna meg, és ezáltal nem vált volna biztosítottá az időszakos vízfelület és például a vízinövények tartós jelenléte.

A humuszos homoktalaj hátránya, hogy a környék nem bővelkedik tölgyesekben, így sajnos ritkán találkozhatunk a nagy szarvasbogárral (Lucanus cervus) vagy a nagy hőscincérrel (Cerambyx cerdo). Természetesen egyéb cincérfajokkal és többek között a kis szarvasbogárral (Dorcus parallelipipedus) a területen minden évben összefuthatunk, azonban az utóbbi faj egyedszáma is 13%-os csökkenést mutat.

<!– [if IE 9]><![endif]–>

Forrás: Lajtár Lili

A különféle stresszorok és jellemzőik, mint

• a csapadékmentes időszakok növekedése;
• a hosszú és extrém nagy hőség;
• a rendkívül magas ultraibolya sugárzás;
• a hajnali páralecsapódások (a harmatpont kérdése) hiánya;
• a rovarok tápnövényeinek kevés és gyengén fejlődött jelenléte;
• a különféle vegyi és egyéb szennyező anyagok;
• a természeti katasztrófák
• vagy éppen a talaj „kimerülése” együttesen mérnek csapást a teljes rovarvilágra.

Azonban a rovarvilág helyzetének stabilizálása korántsem egyszerű, hiszen többnyire minden megoldás újabb problémákat is generál.

Annak ellenére, hogy az értékelés célja nem a konkrét kezelési mód megtalálása volt, egyetértek Christopher Halsch-al, a Binghamptoni Egyetem kutatójával, hogy ha bizonyos rovarok vagy bizonyos stresszorok érdekében teszünk túlzottan elfogult természetvédelmi intézkedéseket, akkor azok egyidejűleg és valószínűleg negatívak lesznek sok más rovar számára, hiszen nemcsak az élővilág, hanem még maga a rovarvilág is egy erősen összekapcsolt és szinergikus hálózat.

Úgy vélem, hogy az összetett rendszerekkel való munka csak metaanalízisek használatával lehet hasznos és végső soron eredményes, melyekhez kizárólag valós adatokat szabad felhasználni. Törekednünk kell a becsült vagy nem valós adatokból származó hamis következtetések felismerésére és elkerülésére, ki kell zárnunk mindenféle torzítást kutatásainkból, csak így juthatunk közelebb bárminemű megoldáshoz.