A csillagok alapján tájékozódnak ezek a lepkék

Nemcsak a természeti népek ismerik fel a csillagos égbolt alapján a szükséges irányokat éjszaka, hanem számos állat is. Talán kevésbé ismert, hogy egy dél-afrikai szkarabeusz a Tejút sávját figyelve gurigatja  a ganéból gyúrt golyóit, rövidebb távolságokra, amelynek során az a fontos, hogy nyílegyenesen haladjon, eltávolodva vetélytársaitól. Planetáriumokban végzett madárkísérletekből számos fajról kiderült, hogy vándorláskor a csillagok alapján tájékozódik, talán az indigópinty (Passerina cyanea) a legismertebb gerinces, amely a csillagok látványából tudja eldönteni, merre van a vándorútja célja.

A meleg égtájakon az állatok nem telelni, hanem „nyaralni” szoktak, ennek során a téli álomhoz hasonló pihenőt tartanak. Ezt szakszóval esztivációnak nevezik (a téli a hibernáció) Az ausztrál éjjeli lepke, a Agrotis infusa nevű bagolylepke tavasszal a meleg dél-ausztrál síkságról afféle nyári pihenőre vándorol.

Ehhez mintegy ezer kilométert repülnek, az Ausztrál- Alpok hűvös barlangjaiba menekülnek, ahol kihúzzák a nyár végéig, majd ősszel visszarepülnek születési helyükre. Ott azután bekövetkezik a párzás, majd a felnőtt egyedek elpusztulnak, az utódgeneráció pedig indítja az új ciklust. A lepkéről készült kutatásról a Nature folyóirat számolt be.

A lepke életciklusa és vándorlása. A kép jobb felén a baralngban a nyári forróság idejére elbújt lepketömeg látható.

Forrás: Nature

A kutatók a vándorlás során befogott egyedekkel kísérleteztek. Olyan „repülés-szimulátorba” helyezték őket, amelyen át látszott a kivetített csillagos ég, illetve a holdfény is, ha épp holdas éjszaka volt. A szimulátort olyan szigetelt helyre tették, amely a Föld mágneses terét kiárnyékolta, így a kutatók is kizárhatták, hogy a lepke a mágnesség alapján tájékozódik. A vizsgálatok igen izgalmas eredményt adtak.

A lepkék még a holdfénytől mentes éjszakákon is tudták, hogy épp milyen irányba kell repülniük, pusztán a csillagos ég látványa alapján. Ha a kutatók 180 fokkal elfordították az égbolt látványát, akkor a lepkék is 180 fokkal elfordultak. Amikor pedig a valóságtól eltérő égképet mutattak a lepkéknek, azok ebbe valósággal belezavarodtak, és összevissza irányokba indultak el.

Amikor felhős volt az ég, a lepkék a földmágnességet használták irányzékul, ám ha mágnességmentes volt a kísérleti tartályuk, akkor ez esetben is összezavarodtak. Vagyis a fő tájékozódásuk a csillagos ég, a kiegészítő pedig a mágnesség. Ezzel pedig ez a lepke lett az első olyan gerinctelen állat, amely a vándorlása során a csillagos eget használja navigációjához.

A kutatók a lepkék idegrendszerét is megvizsgálták, a látásért felelős, az irányzékért felelős, illetve a mozgás irányításáért felelős agyi régiókat. Amikor a lepke előtt a csillagos égbolt látványát elforgatták, akkor az érintett idegsejtek is extra aktivitást mutattak.

A kutatók szerint a lepkék természetesen nem egyedi csillagokat látnak, csupán fénylő mintázatokat, így például a Tejút szalagját (ahogy azt az afrikai szkarabeusz is teszi). A holdfény miatt az is kizárható, hogy eleve a legfényesebb égi pont alapján tájékozódnak. Érdemes viszont megjegyezni, hogy a fényszennyezett égbolton jóval gyengébben látszik a Tejút, így pedig a lepke elveszíti tájékozódása alapját.