Tüsszentéssel ölnek a bársonyférgek

Valóban újra felhasználható bioműanyagok előállításához nyújthat inspirációt a bársonyféreg (Onychophora). Ez a különös, kissé talán a meztelencsigára emlékeztető testalkatú lény nem igazi féreg, hanem valamiféle evolúciós átmenetnek tekinthető az ízeltlábúak és a férgek közt. Ősei még a kambrium elején, jó 500 millió éve jelentek meg, bár a pontos rendszertani kapcsolatok nem egészen világosak, de a legtöbb szakember úgy véli, a Burgess-pala leletei közt ismertté vált Hallucigenia vagy Aysheaia és a bársonyférgek közös elődtől származtak.

A ma élő távoli leszármazottak nemcsak különös, nem ritkán színpompás külsejükről híresek, hanem arról is, hogy gyakorlatilag pillanatragasztót tüsszentenek zsákmányukra. Ez azonban még nem is olyan érdekes dolog.

Maga a ragasztóanyag az igazán izgalmas, ugyanis képes folyadékból szilárddá válni, majd ismét visszaalakulni folyadékká. A McGill Egyetem részvételével nemrégiben végzett kutatásban pont ezt a tulajdonságot vizsgálták meg, feltárva a speciális összetevőket, amelyek lehetővé teszik a ragacs átalakulását.

Az állatka az erdők lehullott avarjában él, elsöprő többségben a trópusok lakója , és jórészt éjszakai. A mérsékelt övi fajaik Új-Zélandon és Dél-Amerikában laknak csak, mivel a bőrük rendkívül érzékeny a kiszáradásra, vízvesztésre, ez pedig jelentős korlát az élőhelyválasztásukban – a mérsékelt égövön igen kevés a megfelelő helyszín bolygónkon.

A bársonyféreg rovarokra vadászik. Amint észleli áldozatát, a nyálmirigyében termelt, fehérjékben gazdag váladékot spiriccel ki a fején lévő két speciális nyúlványból. Olyan gyorsan teszi mindezt, mintha csak tüsszentene. A lassított felvételekből tudjuk, hogy a folyamat során fejét ingatva cikkcakkos mozdulatokat téve ráragasztja az áldozatát a faágra. (Ebben kissé hasonlít a csupaszpókok zsákmányejtéséhez).

A kutatók most egymással csak távoli rokonságban álló ausztrál, szingapúri és barbadosi bársonyférgek vizsgálatával arra jutottak, hogy e különös anyag már mintegy 400 millió éve e ragadozók fegyverét jelenti. Azonban a kutatók most nem ezt, hanem az összetevőket akarták igazán megismerni.

Korábbi vizsgálatokból ismert volt, hogy e ragacs, ha már megszáradt s vízbe merítik, újra lággyá válik. Ha aztán e bevizezett ragacsot az ember az ujjai közt gyúrni kezdi, akkor abban ismét kialakulnak azok a szálak, amelyek a ragacs lelkét adják.

A kutatók azt a mesterséges intelligencia alapú módszert használták, amelynek kifejlesztése 2024-ben kémiai Nobel-díjat ért. Az AlphaFold nevű MI képes arra, hogy a fehérje aminosav-sorrendje alapján annak térbeli szerkezetét „megjósolja”. E képesség olyan tulajdonságok kutatását vagy épp ellensúlyozását teszi lehetővé, mint – sok más közt – az antibiotikum-rezisztencia, vagy épp műanyagbontó enzimek tervezése.

A módszer révén a kutatóknak sikerült olyan fehérjéket is azonosítani a ragacsban, amelyek receptorszerűen működnek. Ezek szerepe a kutatók szerint az, hogy a nyálka egyes molekuláit összekapcsolva létrehozzák annak szálait.

A bársonyféreg e módon képes pusztán mechanikus módszerrel előállítani az erős szálakat, majd azokat újra fel is használja. A legtöbb élőlény, amely valamiféle fehérje alapú anyagot állít elő vadászat céljával, mint például a méreganyagok, sok esetben ezerszer is meggondolja, hogy adott helyzetben felhasználja-e a nehezen, sok erőforrással előállított mérgét.

A bársonyféreg azonban más módszerrel takarékoskodik: a leragasztott zsákmányát először megbénítja, majd lenyalogatja róla a ragasztót, így visszanyeri annak anyagait. Ez pedig pontosan olyan tulajdonság, amelyre az újrahasznosítható anyagok terén nekünk is szükségünk van.