Így védi a zengőlegyeket az utánzás

A körülöttünk lévő élővilág teli van utánzóművészekkel, olyan rovarokkal, amelyek küllemükben veszélyes rovarokra hasonlítanak. A legegyszerűbb példa a zengőlegyeké, őket az emberek zöme sem tudja megkülönböztetni a veszélyes társas darázstól, méhektől.

A Nottinghami Egyetem kutatói olyan kísérletet terveztek, amellyel vizsgálható, mennyire is kell valaminek darázsra hasonlítania ahhoz, hogy a ragadozók elkerüljék. Ehhez 3D nyomtatott rovarokkal teszteltek különböző ragadozókat, az eredményeket pedig a Nature hasábjain publikálták.

A 3D nyomtatás áldása az, hogy akármilyen küllemű műrovar készíthető, így élethű darazsak, élethű legyek, illetve a kettő közti különböző átmenetet képviselők is, olyanok, amilyenek a valóságban nem is léteznek. A kutatók ezeket az életnagyságú, valósághű és kitalált rovarokat mutatták meg ugrópókok, karolópókok, imádkozósáskák és madarak példányainak.

Ehhez részben egy angliai erdőben végeztek kísérleteket, ahol vörösbegyek és cinegék jártak a kihelyezett, speciális és kameracsapdával felszerelt etetőre. Itt a madaraknak szánt élelem adagjaihoz a 3D nyomtatott rovarokat helyezték ki, a kamera pedig rögzítette, melyikhez mernek hozzányúlni a madarak.

A karolópókok nem a látáson alapuló módszerrel vadásznak, ezért a 3D nyomtatott modellekkel semmire se mentek a kutatók – egészen egyszerűen észre sem vették őket a karolópókok. Ezen úgy lehetett csak túllépni, hogy egy speciális motor segítségével a rovarok mozgásához hasonló rezgéseket keltettek a kutatók. Ekkor már reagáltak a karolópókok, azonban az ekkor se érdekelte őket, hogy az adott „zsákmány” hogy néz ki.

Az ugrópók vizuális típus, és be is bizonyosodott, hogy így vadászik: azok a modellek, amelyek 75%-ban darázsszerűek voltak, már kellő visszatartó erővel bírtak számára. A félig darázs – félig légy modelleket még egészen gyakran megtámadta, vagyis nála csak az erős hasonlóság járt sikerrel. Ez is azt tükrözi, hogy az ugrópóknak nemcsak éles a látása, de jól meg tudja különböztetni a mintázatokat, színeket is, így nála valóban jó utánzónak kell lennie annak, aki élni akar.

Az imádkozósáskák esetében – e rovarok látásukat használják a vadászatkor – a mimikri már akkor elérte a célját, ha a kihelyezett modell 50 százalékban hasonlított csak a darázsra, ekkor az imádkozósáska elkerülte azokat. Azonban ha csak 25 százalékban volt darázsszerű a modell, akkor még nem tartotta vissza őket ez a jelképes hasonlóság.

A vizsgálatok feltárták, hogy az olyan tulajdonságok voltak a legfontosabbak, mint a színek-minták, azok kontrasztja és a test mérete voltak. Ha ezeket jól utánozta az ártalmatlan rovar, akkor nagyobb eséllyel úszta meg a ragadozóval való találkozást. Nem igazán volt hatása a vizuális ragadozókra annak, ha a rovar alakja hasonlított inkább a darázséra – emiatt nem is alakultak ki olyan rovarok, amelyek csak alakjukban utánozzák a darazsakat, de színeikben már nem.