Ezért követik óriási madárhadak a szürke marhákat

A seregély (Sturnus vulgaris) hazánk gyakori faja, szinte az egész ország területén költ. Egyike az elsőként nászolni kezdő madaraknak, a hímek már február végén, március elején elkezdik illegetni magukat a kiválasztott odú környékén, hogy felkeltsék a tojók figyelmét. Lazán leeresztett szárnylebegtetéssel kísért, a legváltozatosabb hangutánzásokkal tarkított násztáncuk a tavaszi természet egyik legpompásabb jelenete.

Az igen hangos és látványos nászidőszakot követően csendes, szorgalmas táplálékgyűjtés és hordás kezdődik, amíg a kotlás, majd a mindig éhes fiókák nevelése zajlik az odúban.

Nyár derekára már a barna tollazatú fiatalok is az öregekkel együtt keresik táplálékukat, így egyre népesebb, százas, ezres, sőt akár tízezres csapatok jönnek össze, ahogy kezdenek összeállni a madarak az őszi vonulás megkezdésére.

Előszeretettel fogyasztják a legelő állatok trágyájában előforduló lárvákat, rovarokat, de az állatokon lévő élősködőket, egyéb ízeltlábúakat is szívesen szedegetik. Ezért úgy mászkálnak a seregélyek a magyar pusztán a szürke marhák vagy a juhok hátán, akár az afrikai nyűvágók az antilopokon, igazán bájos, látványos jeleneteket produkálva.

E táplálkozási kapcsolat miatt figyelhetjük meg, hogy a pusztákon legelő gulyákat, nyájakat népes seregélycsapatok kísérik, akár órákig is követik a legelő jószágot, fel-felrebbenve néha. A nagy létszámú seregélyrajoknak jellegzetes duruzsoló hangja van, ahogy a több száz, vagy több ezer madár folyamatosan csivitel, kapcsolattartó hangot ad. Amikor pedig egy csapásra levegőbe emelkedik a csapat, akkor hangos morajlás keletkezik a sok apró szárny meglendítéséből. A levegőbe emelkedő madárraj dinamikus mozgása, a folyamatosan változó, amorf alakokat öltő sereglet olyan látvány, amit érdemes megfigyelni a nyári pusztán.