Alapítsunk védett területet saját kertünkben

Az elmúlt 25-30 évben elvesztettük a bolygó rovarainak több mint 45 százalékát. David Wagner entomológus ezt ezervágásos halálnak nevezi, mert számos oka van a bekövetkeztének. Két erős faktor az őshonos növények nem őshonos növényekkel való helyettesítése és az inváziós fajok erőteljes térnyerése.

A rovarok számának növekedését, a biodiverzitás fenntartását és növelését nem várhatjuk el önmagában az államtól, mert az ország nagyobb hányada valójában magántulajdon. Ha az állami természetvédelem szerepét szeretnénk számszerűsíteni, akkor Magyarország területének mindössze 22%-át védi hazai vagy európai uniós jogszabály, az országos jelentőségű, egyedi jogszabállyal védett természeti területek aránya pedig csak 9,1%.

Ugyanakkor ha a lakóházakra gondolunk kisebb-nagyobb kertekkel, a hétvégi telkekre vagy a falusi környezet azon házaira, ahol a telekhatárig szinte bármit megtehetünk a természetért, felcsillan a remény.

Mert a lehetőség a többségünk kezében igenis ott van, ráadásul az, hogy változtassunk a természeti körülményeken, azonnal elérhető.

Vannak parkjaink, vannak természetvédelmi területeink, de a parkok és a természetvédelmi területek már nem elegendőek. Magánterületen kell gyakorolnunk a természetvédelmet, így mi lehetünk a biodiverzitás új védelmezői.

„Tényleg felelősségem van földtulajdonosként?” – tehetjük fel a kérdést. A válasz egyértelmű igen. És, hogy mit is tehetünk? A legjobb, ha először körbejárjuk az alapokat.

A növények, mint a biodiverzitás alapjai

A növények a nap energiáját hasznosítják, ennek köszönhetően tudnak szerves anyagot előállítani, ami számos más élőlény számára nélkülözhetetlen. A rovarok, elsősorban a hernyók a növényi energia elsődleges hasznosítói és terjesztői. Több energiát adnak át a növényektől más állatoknak, mint bármely más növényevő faj.

Éppen ezért nagyon fontos a növény-rovar kölcsönhatások megértése.

De vajon miért nem tudják a rovarok a nem őshonos növényeket hasznosítani?

A növények nem akarják, hogy megegyék őket, ezért a szöveteiket sokféleképpen, leginkább kémiai anyagokkal védik. Vegyük például a pompás királylepkét (Danaus plexippus), melyet a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) a 2022-ben kiadott listáján a súlyosan veszélyeztetett – vagyis a kihalás által fenyegetett – fajok kategóriájába sorolt.

Ez a lepke selyemkóróra (Asclepias syriaca) specializálódott faj. Specializálódnia kellett, mert a selyemkóró mérgező növény, mely szívglikozidoknak nevezett vegyületekkel – amelyek szívelégtelenséget okozhatnak – és ragadós, tejfehér latexszel védi magát.

Ha nincsenek meg a szükséges alkalmazkodási képességei egy fajnak, hogy megkerülje ezeket a védekező mechanizmusokat, akkor egyszerűen nem ehet selyemkórót. A legtöbb rovarnak nincsenek is ilyen speciális alkalmazkodási képességei, a pompás királylepke hernyói viszont olyan viselkedési alkalmazkodásokat fejlesztettek ki, amelyek blokkolják a ragadós latex áramlását – átvágják a levél középső bordáját, megakadályozva a folyadék áramlását a levél többi részébe. Vannak olyan fiziológiai alkalmazkodásaik is, amelyek lehetővé teszik számukra, hogy a szívglikozidokat anélkül elfogyasszák, hogy attól meghalnának.

Ezért érinti őket érzékenyen

A lepke érdekessége az, hogy valójában nem is kivételes. A növényevő rovarok 90 százaléka gazdanövény-specialista. Nagyon specializált enzimeket fejlesztettek ki, amelyek tárolják, kiválasztják és méregtelenítik egy adott növényi leszármazási vonal vegyületeit, valamint olyan életciklus-adaptációkat és viselkedési formákat hoztak létre, amelyek minimalizálják a rovarok ezen vegyületeknek való kitettségét, így a rovar megeheti a növényt.

Ez jellemző a rovarok 90 százalékára. 10 százalékukat generalistának nevezik, és sokkal szélesebb növényválasztékot tudnak elfogyasztani, mert nagyon sok vegyület méregtelenítésében. De még a legáltalánosabb fajok is, legalábbis az Egyesült Államokban, a számukra elérhető növényi leszármazási vonalak csupán 14 százalékát tudják megenni. Tehát még egy generalista is ki van zárva a növények 86 százalékából.

Ezért a rovaraink általában nem tudnak gyorsan átállni az őshonos növények evéséről más régiókból származó növények fogyasztására.

Ezek a növények nem élnek itt elég régóta ahhoz, hogy a rovarok ki tudják fejleszteni a védekező mechanizmusaik megkerüléséhez szükséges adaptációkat. Az emberek azt hiszik, hogy a rovarok gyorsan fejlődnek, és ez így is van, ha például irtószerekkel permetezik őket, és ezt néhányan túlélik, a következő generáció tagjai már rezisztenssé válhatnak. Növények esetén viszont több ezer évre lehet szükség az alkalmazkodáshoz.

Így segíthetünk

Szerencsére egyéni szinten rengeteget tehetünk a rovarok és ezáltal a biodiverzitás védelme érdekében. Első lépésként engedjük el a rovarirtó szereket és elektromos csapdákat, és az éjszakai világítást is próbáljuk csökkenteni, ez ugyanis veszélyt jelenthet rovarjainkra.

Amikor éjszaka felkapcsoljuk a veranda lámpáját, az sok éjszakai fajt vonz, különösen azokat a lepkéket, amelyek a táplálékláncot működtető hernyókat hozzák létre. Repkednek a fény körül és sok esetben el is pusztulnak a kimerültségtől és, ha nem akkor ott, akkor később talán éppen az elektromos csapda ultraibolya fényébe repülve éri őket halálos áramütés.

Emellett arra is odafigyelhetünk, hogy milyen növényekkel vesszük körbe magunkat.

Vannak bizonyos őshonos fajok, amelyek különösen jók a hazai rovarok támogatásában. Meglepő lehet, de hernyóink mintegy 90 százaléka őshonos növényeink 14 százalékára támaszkodik, amennyiben ezek nincsenek jelen a kertben, otthonunk környéke jóval kevésbé fogja támogatni a táplálékhálózatot.

Kritikus fontosságú, hogy ezek a növények jelen legyenek, ami azt jelenti, hogy azonosítani kell őket. Habár ezek a rangsorolt listák már elkészültek a világ minden ökorégiójára nézve, az adatok nyilvánosan még nem elérhetők.

A másik fő üzenet az, hogy csökkentsük a kedvtelésből fenntartott gyepterületet. Való igaz, hogy a gyep státuszszimbólum már egy ideje, a pénzt és a hatalmat fejezzük ki vele, de mégsem jó ok arra, hogy világszerte csökkentsük vele a biodiverzitást.

Kezdjük azzal, hogy otthon felére csökkentjük a területét, a maradékot pedig ültessük be a megfelelő növényekkel, és nevezzük el a saját nemzeti parkunknak. Hát nem jobban hangzik egy saját nemzeti park, mint egy robotfűnyíróval karbantartott és roppant vízigényes „haszontalan” terület, amelyre még egy valamirevaló névvel sem hivatkozhatunk egy baráti összejövetel alkalmával?

A kulcs az lenne, hogy elérjük más ingatlantulajdonosokat is, és tudassuk velük: ők is elengedhetetlen részét képezik a természetvédelemnek. Sajnos a gyerekeket sokszor a természet kerülésére tanítják, a média azt a benyomást keltheti, hogy a szabadban csak Lyme-kórt terjesztő kullancs, nyugat-nílusi lázat hordozó szúnyog és sok más veszély leselkedik rájuk.

Fontos lenne a természet szeretetére, gondozására tanítani őket. Ugyan a rovarok nem a legnépszerűbb állatok, már sokkal kedvesebbnek tűnnek, ha számos madár számára fontos táplálékot jelentenek.