Meglepően gyengédek családtagjaikhoz a nagy vámpírdenevérek

Bár nevében vámpír, a nagy vámpírdenevér nem vérrel táplálkozik, hanem ragadozó életmódú, madarakat, rágcsálókat fogyaszt. Egy nemrégiben, a PLOS One folyóiratban közzé tett tanulmányban arról számolt be egy német-costa ricai kutatócsoport, hogy a riasztó nevű és küllemű denevér igencsak gyengéd és gondoskodó. A kutatást a Science ismertette.

Az állatfajt igen nehéz megfigyelni, mivel kis csoportokban él, általában fák üregeiben, nagy magasságban a felszíntől. A kutatók a denevér costa ricai élőhelyén, egy olyan üregben helyeztek ki két hónapra egy infravörösben látó kamerát, ahol e denevérfaj egy kis csoportja a pihenőidejét töltötte. A felvételekből olyan szokásokra derült fény, amelyeket denevérektől eddig nem igazán láttunk.

A legszokatlanabb az volt, hogy hím állatok is részt vesznek a családjuk táplálásában, ez a denevérekre nem jellemző tulajdonság. Emellett a denevér öleléssel üdvözli az üregbe hazatérő társát.

A vizsgálatok feltárták, hogy a fában egy család lakott – anya, apa és két kölyökdenevér. Ez önmagában még nem is lenne akkora érdekesség, ám a kicsik különböző korúak voltak, vagyis a nagy vámpírdenevérek egészen hosszú ideig gondozzák kicsinyeiket.

A mérsékelt égöv denevérei egészen más családi kötelékek közt élnek. Az apák sose találkoznak kicsinyeikkel, ugyanis a párzás után a nőstények egy csak anyákból álló nagy kolóniában nevelik fel azokat, míg a hímek egész más helyen élnek. A trópusokon azonban eltérő a helyzet, a hímek együtt maradnak a nőstényekkel, ám a most feltárthoz hasonló helyzet még az ő eseteikben is ritkaság.

A több mint 500 videóból feltárultak még érdekességek. A denevérek nem egy esetben együtt mentek vadászni, és együtt tértek haza – korábban azt hitték, hogy a nagy vámpírdenevér magányos vadász. Bár azt nem sikerült a felvételekből bizonyítani, de a kutatók úgy vélik, ez talán a fiatalok tanításáról szólhat, így a páros vadászatok során elsajátíthatják a mesterfogásokat szüleiktől.

Amikor a hím egyedül vadászott, akkor is gondolt a családjára: gyakran hozott haza eleséget a kicsinyeinek vagy épp a szoptató anyának. A kutatók megfigyelte, hogy nem volt vita a denevérek közt, hogy ki kapja a zsákmányt a papától, mintha csak mindenki tudta volna, kié lesz. Gyengédségről árulkodott, hogy üdvözlésként gyakran ölelték meg egymást, néha mindannyian egy csomóvá kapaszkodtak össze.

Játékos verekedést is megfigyeltek a denevérek körében, illetve azt, hogy a fában rohangáló csótányokat kergetik, szintén játékosan. Valószínűleg ez is a vadászkészségek elsajátításához járulhat hozzá. Sose voltak egymással agresszívek, sőt, még a fába beszerelt kamerát se támadták meg.

A nagy vámpírdenevér a maga közegében csúcsragadozó, képes átharapni a csontokat, mégis rendkívül gyengéden viselkedik, amikor az övéi közt van. Az ilyen kutatási eredmények, amelyek egy nem épp közkedvelt állat különleges és némiképp emberi oldalát mutatják meg, segíthetnek eloszlatni a velük kapcsolatos előítéleteket.