Eltűnés fenyegeti hazánk legritkább harkályát

Csupán párszáz pár fehérhátú fakopáncs él már csak hazánkban, a védett erdőkben folyó erdőgazdálkodás pedig további csökkenést okozhat a faj állományában – derül ki a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) közleményéből. A szervezet szerint hiába fokozottan védett állat, az országban jelenleg nincsenek elég hatékony, a fehérhátú fakopáncs védelmét célzó intézkedések. Az ügyben nyílt levéllel fordultak az agrárminiszterhez.

A fehérhátú fakopáncs (Dendrocopos leucotos) a legspeciálisabb élőhelyigényű harkályfajunk: elsősorban a nagy kiterjedésű, idős, természetes bükkösökben él, melyekben nagy arányban található álló és fekvő holt faanyag. Megfelelő erdőszerkezet esetén égeresekben, gyertyános-tölgyesekben és vegyes bükkös-tölgyesekben is megtelepedhet.

A faj rendkívül helyhez kötött életmódot folytat, nem képes nagyobb távolságokat elmozdulni, főleg, ha hiányzik az ökológiai folyosóként működő alkalmas élőhelyláncolat.

Veszélyeztetettségéhez jelentős mértékben hozzájárul a fő élőhelyeit jelentő védett és Natura 2000 területeinken zajló jelenlegi erdőgazdálkodás, amelynek következtében a Dunántúl több régiójában (Zalai-dombság, Vértes, Gerecse) a közelmúltban már kipusztult.

A faj megőrzéséhez idős faállományok, zavartalan, műveléssel nem érintett erdőkre jellemző magas holtfa mennyiségek szükségesek. Az MME szerint csak úgy lehetséges, ha megfelelő kiterjedésű, gazdálkodás alól kivont erdőterületeket jelölünk ki a fehérhátú fakopáncs ismert élőhelyein. Ezek környezetében is kizárólag a folyamatos erdőborítást biztosító örökerdő gazdálkodást tartják elfogadhatónak.

A fehérhátú fakopáncs hazánk legritkább harkályfaja, természetvédelmi értéke 250 ezer forint. Populációi szinte mindenütt visszaszorulóban vannak, rendkívül érzékeny az emberi beavatkozásokra, szakértői becslések szerint csupán 260–760 fészkelőpár él határainkon belül.