Hüvelykujjuknak köszönhető a rágcsálók világsikere

Képzeljünk el egy mókust, amint egy mogyorót eszeget: a termést a mancsaival stabilan tartja – egészen pontosan a hüvelykujjai segítségével. Ráadásul a hüvelykujjait a többi ujj horgas karmai helyett lapított köröm védi. Ezt a különleges mancsfelépítést néhány rágcsáló, így a példaként felhozott mókus esetében már évszázadok óta ismerik a szakemberek.

Eddig azonban senki se vizsgálta át módszeresen a rágcsálók egész családfáját, hogy felmérje, mely fajoknak van karom és melyeknek köröm a hüvelykujjain. A chicagói Field Museum kutatói vezette csoport nemrégiben bepótolta ezt a hiányt, majd a Science folyóiratban számolt be az eredményeiről.

Mind a köröm, mind a karom keratinból épül fel, az ujjak végén növekszik, azonban lényegi különbség van az alakjukban, funkciójukban. A köröm lapított, segíti azt, hogy az ujj finom mozdulatot végezve megfogjon valamit, és kifinomult lehessen a tapintásérzéke. A karom ásáshoz, kapaszkodáshoz vagy zsákmányejtéshez alakult, hegyes képlet, amely a mancs vagy kéz finom mozgását lehetetlenné teszi.

A kutatók múzeumi gyűjteményekben elraktározott, preparált rágcsálók százait vizsgálták meg, hogy kiderítsék, mikor is bukkanhatott fel a körömmel fedett hüvelykujj e csoportban. Az eredmények segítenek megérteni, miként is válhattak a rágcsálók oly sokfélévé és sokszínűvé, miközben meghódították a világot.

A legtöbb embernek, még ha számos rágcsálóért rajong is, fogalma sincs arról, hogy ezeknek az állatkáknak van hüvelykujjkörmük. Mivel a rágcsálók teszik ki az összes emlősfaj 40 százalékát, ezért a Field Museum hatalmas emlősgyűjteményében is igen sokat találni közülük.

A rágcsálók 530 nemzetségéből most 433-at tudtak megvizsgálni a szakemberek. „Mielőtt belefogtunk volna a kutatásba, tudtuk, hogy egyeseknek karmos a hüvelykujja, másokét köröm fedi, de van olyan faj, amelynek egyáltalában nincs hüvelykujja”– mondta Gordon Shepherd professzor.

A vizsgált rágcsálónemzetségek 86 százalékában körömmel fedett hüvelykujjú fajok voltak! Ezeket az adatokat a kutatók összevetették az egyes fajok táplálkozási szokásaival, és összeállítottak egy listát arról, hogy mely rágcsálók használják táplálkozáskor a mancsaikat, és melyek csupán a szájukat.

A tengerimalac például nem rendelkezik hüvelykujjakkal, és általánosságban véve az élelmét se igazán tartja a mancsában. Ez igaz a többi hüvelykujj nélküli rágcsálóra is.

Akinek van házi patkány kiskedvence otthon, meg is nézheti az állatkája hüvelykujját. Bár nem túl nagy, de köröm fedi, és bizony ez is hozzájárult a faj sikeréhez!

Forrás: Pixabay

Az összeállított speciális rágcsáló-családfa arra utalt, hogy a lapos körmű hüvelykujjal rendelkező rágcsálók igen ősi csoportból erednek: minden mai rágcsáló olyan őstől származik, amelynek köröm volt a hüvelykujján. Ez valószínűleg megmagyarázza, hogy ügyességüknek, ügyes mancsaiknak köszönhetően miként is váltak oly sikeressé a rágcsálók. Ne feledjük: az Antarktika kivételével minden kontinensen jelen vannak!

A diófélék igen koncentrált energiatartalmú táplálékot jelentenek, ám a magokhoz hozzáférni csak nagy ügyesség árán lehet. Számtalan állat nem is képes rá, de talán a rágcsálók hüvelykujja pont az a tényező volt, aminek köszönhetően ők kiaknázhatták ezt a remek élelemforrást. A sokszínűséget és a széles körű elterjedést pedig biztosíthatta az, hogy e téren nem voltak versenytársaik.

Még egy összefüggésre fény derült: azok a rágcsálók, amelyek fákon, erdőkben élnek, sokkal inkább viseltek körmöt, míg a talajon élő és üreget vájó fajok inkább karmot hordtak hüvelykujjukon. Ez azt is megmutatja, hogy nemcsak a táplálkozásban, hanem az életmód más területein is fontos, hogy mi is fedi az állat ujjvégégét. A kutatók úgy vélik, a főemlősök és a rágcsálók teljesen független úton jutottak el a körömhöz, vagyis konvergens evolúció révén.