Különleges orchideákat rejt a magyarországi természet

Klasszikusok a trópusokon

Kétségtelen, hogy a leglátványosabb virágok a kosborfélék vagy orchideafélék (Orchidaceae) családjába sorolhatók. A magvas növények 10%-a, több mint 25 000 faj tartozik ide. A fajok között gyakran nehezen állapítható meg éles határvonal, így 150 000 hibrid is létezik.

Áttekinthetetlenségüket fokozza az utóbbi évtizedekben mesterségesen előállított, évente akár több száz új hibrid és laboratóriumi körülmények között vegetatív úton (tehát nem magokkal, hanem hajtásokkal) előállított szín- és alakváltozat. Nálunk itthon is egyre több új orchideával ismerkedhetünk meg a virágboltokban, és egyre több különleges fajtát nevelhetünk otthonunkban is. Ugyanakkor az orchideák tartása odafigyelést és türelmet igényel.

Az orchidea név a görög orkhisz, orkhidosz (here) szó származéka, ami a névadó Orchis és rokon fajainak ikergumóinak alakjára utal. Rendszertanilag nincs különbség az orchidea és a kosbor név között, az orchideafélék és a kosborfélék családja közül mind a kettő helytálló a magyar nyelvben.

Gazdasági jelentőségük korábban csekély volt, szinte csak a fűszerként használt vanília és néhány gazdag gyűjtő igényeinek kielégítésére szolgáló élő növény kereskedelmére szorítkozott.

Az orchideáknak különleges életmódjuk van: általában egy vagy több társ gombafaj közreműködését igénylik életben maradásukhoz.

A gombák és a növények között kialakult együttélés, szimbiózis egyik formájaként ezt nevezzük szakszóval mikorrhizának. Főként emiatt mesterséges körülmények között nehezen tarthatók, így a legutóbbi időkig az orchideák szaporítása és tartása megoldhatatlannak tűnő nehézségekbe ütközött.

A növények eredeti élőhelyükön való begyűjtése, az orchideavadászat ráadásul komoly üzletággá fejlődött, hatalmas károkat okozva ezzel a vadon élő állományokban. Valószínű, hogy a trópusokon begyűjtött növények java része már az Európáig vagy Észak-Amerikáig tartó hosszú hajóúton elpusztult, vagy ha valami csoda folytán az utat túlélték, a hozzá nem értő vevő otthonában vesztek el az egyedek.

Ugyanakkor ma már egyre kifinomultabbak a szaporító technológiák, így jelentősen fellendült az új hibridek és változatok nemesítése, az új módszerekkel pedig nagy tömegben előállított növények dísznövényként, illetve vágott virágként értékesítése.

Hazánkban is megtalálhatók

Az orchideák majdnem minden szárazföldi élőhelyen előfordulnak a sivatagok és gleccserek kivételével, de a többségük a trópusokon található. Kevesen tudják, hogy a kosborfélék közül Magyarországon is sok faj megtalálható:

hazánkban 71 fajuk volt őshonos, közülük viszont 3 faj és 1 alfaj mára kipusztult.

A botanikusok ezeken a fajokon belül 14 alfajt azonosítottak, illetve mintegy százféle hibridet. Az orchideák közül az erdei papucskosbornak (más néven boldogasszony papucsa) a leglátványosabb a virága. Ez utóbbinak a legfeltűnőbb része a 3-4 centiméter hosszú, citrom- vagy aranysárga mézajak, amelynek felül ovális nyílása van, befelé hajló peremmel.

A hólyagos mézajak méhcsapdaként szolgál: amikor belemászik egy méh, vagy más rovar, akkor csak a bibe és a portokok érintésével tud kimenekülni belőle. A faj 100 évnél idősebb példányait is megtalálták már.

Nagy területen elterjedt és összességében stabil állományokkal rendelkező növény, ezért a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) Vörös listáján (Red List) nem fenyegetett státusszal szerepel. Ugyanakkor Európában számos országban veszélyeztetett, Bulgáriában, Szerbiában és az Egyesült Királyságban kritikus a helyzete.

Hazánkban fokozottan védett, így különleges odafigyelést érdemel, ha meglátogatjuk. Természetvédelmi értéke 250 000 forint, magyarországi egyedszáma 2000 alatti. Leginkább az élőhelyén folytatott erdészeti tevékenység fenyegeti, károsíthatják a muflonok és a vaddisznók, de nehezen tűri az erdő növekedését, a lombkorona teljes záródását is. Sopron környéki drasztikus megfogyatkozásért az illegális virágszedés és kiásás a felelős.

Bár Gerald Durrell szerint egy természetbúvárnak minden élőlény érdekes, a nagyközönség szemében egyes hazai fajok mégis kevésbé tűnhetnek szépnek, mint a trópusi orchideák. A pókbangók virágának színezete ugyanis barnás, feketés. De vajon miért?

Ez egy különleges evolúciós alkalmazkodásnak köszönhető, amelyet Pouyanne-mimikrinek nevezünk. A pókbangók nemzetségébe tartozó fajoknak a virágai megjelenésükben, tapintásukban, sőt még illatukban is nőstény rovarok – általában magányos életmódú méhek vagy darazsak – testét utánozzák. A virág ajka hasonlít a nőstény rovar potrohára – alakjában, színében, és néha még szőrösségében is.

A hím rovarok odavonzódnak a virághoz, mivel nősténynek hiszik, majd a hím megpróbál párosodni a virággal.

Közben a növény virágpora rátapad a testére.

Amikor egy másik virágot látogat meg (ismét azt hívén, hogy nőstény), keresztbeporzás történik. A vizuális utánzás mellett a virág olyan kémiai anyagokat is termel, amelyek nagyon hasonlítanak a célzott nőstény rovarok szexferomonjaihoz, így még hitelesebb a megtévesztés.

Az orchideáknak nagyon különleges a szaporodása: a magvak nagy számban, ugyanakkor rendkívül kis méretben termelődnek. Toktermésenként 1000–4 millió magot számoltak meg az elszánt botanikusok.

A magokat a szél terjeszti. Szikanyagot (endospermium) nem tartalmaznak, vagyis semmiféle tartalék tápanyaggal nem rendelkeznek. A csírázáshoz ezért minden orchideafaj számára szükséges egy-egy speciális gombával való kapcsolat.

Mint azt korábban említettük, a növények gyökerének és a gombáknak a kapcsolatát mikorrhizának nevezik tudományosan, míg két partner kölcsönösen előnyös együttélését szimbiózisnak. Az orchidea egyedfejlődése során ebben a korai szakaszban függ legnagyobb mértékben a gombától.

Ha a találkozás megtörténik, a mag csírázásának első lépéseként egy kezdetben apró, gömbölyded alakú protokorm (előtestecske, kezdetleges csíranövény) alakul ki, melynek megerősödése évekig is eltarthat, ezalatt a növény tulajdonképpen a gombán élősködik. Ezen időszak után kezdenek kialakulni a gyökerek és a leveles hajtások.

Mivel az orchideákat a természetben a gombapartnereik táplálják, így az orchideák laboratóriumi, mesterséges csíráztatása és nevelése igen bonyolult. Ugyanakkor egyre többet tudunk az orchideák és gombák kapcsolatáról, így azt is, hogy a gombák milyen anyagokat, főleg cukrokat adnak át az orchideáknak.

Egyre jobb gombaizolálási technikák állnak a rendelkezésre, például szimbionta gombapartner tenyészeteket is létre lehet hozni. Ebből az következik, hogy kétféle lehetőség is van a laboratóriumi csíráztatásra és nevelésre.

• Gomba nélkül biztosítani kell azokat a szerves anyagokat melyeket a gomba adna át a csíranövénynek. Ezt a technikát alkalmazzák a boltban, nagy tömegben elérhető orchideák szaporításánál is, de bevethető a hazai fajok nevelésénél is.
• A másik út a gomba izolálása és együtt nevelése a csíranövénnyel. Ez utóbbi igen nehéz, hiszen a növény és a gomba igényeinek egyszerre megfelelő körülményeket kell biztosítani. Az orchidea szimbiózisban részt vevő gombák egy része nehezen tartható, szaporítható mesterséges körülmények között, egyes gombák pedig ha nem optimális körülmények között tartjuk őket, akkor nemhogy segítenék az orchideákat, hanem el is pusztíthatják őket, így ez utóbbi út egyelőre sokkal bonyolultabb.

A kétféle szaporítási út ötvözése jó eredményeket hozhat, vagyis a gomba nélküli csíráztatás, majd a természeteshez közeli közegekre váltáskor a gombapartner bevetése a nevelési szakaszban.

Ki gondolta volna-e ezt a Velencei-tóról?

Nagyon különleges helyszíneken, hazai úszólápokon is élnek orchideák, például a Velencei-tó turisták előtt ismeretlen, eldugott oldalán. Az úszóláp egy vízen úszó élőhely, szokták vízen úszó szárazföldnek is hívni, de ez a tőzeges, lebegő élőhely bizony mindig vízzel átitatott, így száraznak alig nevezhető.

A velencei-tavinál nagyobb vízmélységeknél persze olyan vastaggá is válhat az akár már fákat is megbíró úszó tőzeg, hogy a felszín valóban szárazon van és az ember súlya már nem is tudja belengetni, megmozdítani, így ezek a vastag úszólápok már nehezen is azonosíthatóak. Hazánkban sekély vizeken jönnek létre jellemzően vékonyabb, vízen úszó tőzeges élőhelyek, melyeken nádas, sásos, esetleg füzes élőhelyek alakulnak ki.

Ha már megbírja az ember súlyát, akkor hullámzó, süppedő mozgással a lábunk alatt, de járható a felszínük. A sekély vízen való kialakulásuk miatt egyes pontokon, főleg a füzesedő élőhelyeken, a fűz gyökérzet le is rögzíti az aljzathoz az úszólápokat, így a velencei-tavi úszólápok (egy kivételével) oldalirányba nem mozdulnak el.

A hagymaburok hideg mikroklímájú, tápanyagszegény, állandóan vízzel átitatott aljzatú élőhelyekhez kötődő, lápi orchidea faj. Hazánkban ilyen feltételek szinte csak úszólápokon találhatók, így míg ez az apró ritkaság tőlünk nyugatra és északra síklápok ritkasága, addig hazánkban mindkét stabil élőhelye úszóláp, melyek a Velencei-tavon és a Ráckevei-Dunaágon találhatók.

Az úszólápokon való mozgás igen veszélyes, mert méterről méterre változik az úszó tőzegréteg vastagsága, így minden lépés a beszakadás veszélyét rejti. A vaddisznók csapásai ugyanakkor jól használhatók, mert ők pontosan ismerik azokat a szárazulatokat, melyek őket is megbírják, nagyrészt ezeket járják be időről időre. Persze a disznócsapás is válhat zsákutcává, hisz a vaddisznó úszni is tud, így vízben is végződhet a nyomvonala.

A hagymaburok egész Európában veszélyeztetett faj, hazánkban fokozottan védett, természetvédelmi értéke 250 000 forint. Az az apró orchidea, melynek közeli rokonai trópusi, fán lakó fajok, nem az adott élőhely úgynevezett zárótársulásának a növénye, hiszen az a mi klímánkon egy erdő lenne.

Még a tavak esetében is minden természetes tó töltődik, üledéket, tőzeget halmoz fel, előbb-utóbb (ami persze lehet több évezred is), de feltöltődik, becserjésedik, majd erdősödik. A természetes folyamatok közül főleg a folyók áradásai és más természeti katasztrófák tudnak új tavakat létrehozni, melyek idővel ugyancsak feltöltődnek és beerdősödnek. Mi emberek viszont nem engedjük, de már nem is engedhetjük ezeket a természetes folyamatokat, hiszen új tavak létrejövetele híján a meglevők változáshoz alkalmazkodott élővilágát hosszú távra meg akarjuk őrizni.

Ez a kis orchidea természetes módon nem töltene el egy úszólápon néhány évtizednél több időt, mert a növényzet változásával együtt neki is máshová, arrébb kellene költöznie. Ebből fakad, hogy nagyon nehéz megőrizni, mert fékezni kell a növényzet változását, például a nád időről időre történő kaszálásával, a füzesek visszaszorításával.

További nehézség, hogy a Velencei-tó alacsony vízszintje miatt az úszólápok sok helyen le vannak rögzülve az aljzathoz, így a nagy és gyors vízszintváltoztatások szétszaggatják a rögzült és úszó részeket, vagyis sok úszóláp felszíne a hirtelen vízszint emeléskor elárasztódik, így elpusztul a felszínén tenyésző lápi növényzet.

A 2022-es aszálykor olyan alacsony volt a vízszint, hogy az összes úszóláp leült, sokuk le is rögzül az aljzatra. A felszín tőzegrétege átlevegőzött, így felgyorsultak a normál esetben vízzel átitatott tőzeg igen lassú bomlási folyamatai, és rengeteg tápanyag szabadult fel, ami erőteljes gyomosodást okozott. Majd gyors vízszintemelés követte az alacsony vízállást, ami pedig sok, még jó állapotú úszóláp víz alá kerülését eredményezte.

Míg korábban a hagymaburok itteni állománya a néhány száz és a háromezres állományméret között ingadozott, addig ez a szám mostanra 22 fellelt tőre zsugorodott. Még aggasztóbb ebben, hogy ezek között sem volt virágzó egyed, márpedig ennek a fajnak az életében különösen fontos a magról történő állománypótlás, mert a töveinek többsége nem él olyan hosszú ideig, mint szárazföldi rokonaik közül sok orchideafaj.

Jelenleg így a Ráckevei-Dunaágon élő hagymaburok állomány a nagyobb egyedszámú, a maga 453 fellelt tövével, melyből 26 volt virágzó. Ahogy a 80-as években is eltűnt a hagymaburok a Velencei-tóról, majd 2000-ban újra megtalálták, reméljük most is sikerül regenerálódniuk a tó úszólápjainak, és nem kell örökre búcsút intenünk ettől a jó állapotú lápi élőhelyeket jelző fajról, hiszen ez egy teljes élőhely elvesztését is jelentené, számtalan egyéb gomba, növény, ízeltlábú, puhatestű és ki tudja még hányféle lápi specialista állatcsoport életközösségével együtt. Az itt olvasható doktori értekezés részletesen foglalkozik ezen témával.

5 fotó

Ha kosborokat szeretnénk látni a természetben, a Vértesben érdemes kirándulni Csákvár felett májusban, júniusban.

Minden orchidea védett, vigyázzunk rájuk!

Ha esetleg fotózunk, ne tapossuk le a virágok környezetét! Budapesten belül is élnek bangófajok, de ezek annyira ritkák és érzékenyek, hogy a konkrét élőhelyek nem nyilvánosak.

Aki részletesen szeretne tájékozódni a hazai orchideákról, a Molnár V. Attila és a nemrég elhunyt Ujhelyi Péter által szerkesztett gyönyörű kötetet, Magyarország orchideáinak atlaszát ajánljuk a figyelmébe. A trópusi égtájakon élő fajok tanulmányozásához a Varga Emma szép rajzaival illusztrált, Trópusi orchideák című Búvár Zsebkönyvet lehet fellapozni.

Egy korábbi generáció tagja volt Csapody Vera művésznő, akinek az orchidea-rajzaiból szintén született egy kötet. Amennyiben határozni szeretnénk kint a természetben, a Magyar Könyvklub határozó-sorozatában megjelent kötetét érdemes beszereznünk, amely az Európában, Elő-Ázsiában és Észak-Afrikában vadon termő fajokat és alfajokat mutatta be. A rendszeresen megrendezett Orchidea-kiállításokról az Orchidea Társaság honlapján lehet tájékozódni.

Írta: Bajomi Bálint és Illyés Zoltán