Magyar kutatók fedeztek fel új bikapókfajt Marokkóban

A bikapókokat általában még azok is szépnek tartják, akik egyébként nem kedvelik a nyolclábúakat. Ebben minden bizonnyal jelentős szerepe van a hímek legtöbbször katicabogárra hasonlító, ragyogó piros színezetének, fekete pöttyeinek (számos fajuk más színű és mintájú, de ezek a pirosak a közismertek).

A nőstények a hímnél nagyobbak, és kevésbé díszesek, a legtöbb fekete-szürke-barna színvilágban fordul elő. A bikapókok Eresus nemzetségéhez jelenleg 38 faj tartozik, hazánkban három él. Nem csoda hát, hogy a magyar kutatók közül többen is foglalkoznak e pókcsoporttal.

Az újonnan leírt marokkói faj két hím példányát az ott dolgozó Bagyó Richárd fogta be 2021-ben, paratölgy liget ritkás aljnövényzetében, az állatokat azután tartósítás után vizsgálta meg a kutatócsoport. A két példány magyarországi múzeumi és egyetemi gyűjteményekbe került.

A vizsgálat része volt a genetikai elemzés is, amelynek segítségével a gyönyörű pókot el lehetett helyezni a bikapókok családfáján. Emellett, ahogy ez a pókoknál elengedhetetlen, a tapogatóláb végén elhelyezkedő párzószerv részletes vizsgálatára is sor került.

Gyönyörű, különleges, de voltaképp mitől?

Az Eresus nemzetség tagjai jellemzően feketés előtesttel (régi nevén fejtorral), és piros utótesttel (régi nevén potrohhal) rendelkeznek, a most megismert fajnak azonban a feje is piros. Nem is akármilyen, hanem élénk kárminpiros szőrszálak borítják – ezek közé egy-két fehér szőr vegyül csupán. Az utótest egyöntetű pirosságát a négy fekete folt díszíti – ez szintén jellemző a legtöbb Eresus-fajra.

A két elülső foltpár könnycsepp alakú, a hátulsó foltpár kissé ovális, mindegyiket vékony fehér sáv övezi. Első lábpárja fekete, a második lábpár félig fekete, félig piros, a hátulsó két lábpár piros – a lábízeknél mindegyik esetben fehér gyűrűvel.

A faj az Eresus rubrocephalus nevet a piros feje után kapta: ruber (latinban vörös) és a cephali (görögben fej) szavak összeillesztésével.

A faj nőstény példányairól egyelőre nem tudunk semmit, valószínűleg a többi bikapókhoz hasonlóan jóval nagyobb termetűek, mint a hímek. A nőstények általában föld alatti üregben élnek, egész 3-4 éves életüket ott élik le, a bejáratnál kifeszített háló jelzőszálai segítségével észlelik az arrafelé járó zsákmányállatokat és így vadásznak.

A hímek egészen ivarérettségük eléréséig a nőstényhez hasonló színezetűek. Ekkor hagyják el azt üreget, ahol felnőttek, eztán nincs állandó otthonuk, és nem túl hosszú már az életük: a párzás után elpusztulnak.  A nőstények a peterakást követően pusztulnak el. Ezzel azonban az ő történetük még nem ér teljesen véget : a kikelő utódaik számára ugyanis táplálékot biztosít a testük.

Néhány évvel korábban egy rokon bikapókot, a Loureedia maroccana nevű fajt szintén magyar kutatók írták le a tudomány számára, 2016-ban.