Mik ezek a furcsa, gömbölyű képződmények a fákon?

A gubacs egy sajátos növényi szövetburjánzás, amelyet a növényt megszúró és a szúrás járatán keresztül a petéit a növénybe juttató rovar vált ki. Gubacsképzésre gombák, fonálférgek, atkák is késztethetnek növényeket, de a leglátványosabb gubacsok okozói a rovarok, közülük is az úgynevezett gubacsdarazsak.

Ezek egyáltalán nem hasonlítanak a jól ismert sárga-fekete csíkos darázsfajokra. Legtöbbjük apró, néhány milliméteres, nem feltűnő, hártyásszárnyú rovar.

A növénybe juttatott petéből kikelő lárva olyan anyagot bocsát ki, amely szövetburjánzást, változatos méretű, formájú és kinézetű gubacsok fejlődését indítja el. A lárva a kialakuló gubacs közepén lévő kamrácskában fejlődik, és az őt körbevevő gubacsszövettel táplálkozik. A kifejlődő darázs végül kirágja magát a gubacsból, majd elrepül.

A gubacsdarázs-lárvának néha akadnak kéretlen társbérlői, például olyan lepkék, vagy más rovarok, amelyek ugyan nem tudnak gubacsot képezni, de a már kész „lakásba” szívesen helyezik el petéiket. Annak ellenére, hogy ez a társaság hívatlanul érkezik, a legtöbbször békésen megfér a főbérlővel, nem akadályozzák egymás fejlődését.

Vannak azonban veszélyes betolakodók is. Ilyenek egyes fürkészdarázs-fajok lárvái, amelyek növekedésük közben felfalják a „jogos tulajdonost”. A gubacs külső, keményebb burka és a rajta található képletek (kitüremkedések, bozontos szőrzet, tüskék) is a lárva védelmét szolgálják a külvilág veszélyeitől.

Leggyakrabban tölgyfákon találkozhatunk gubacsokkal. Több mint kilencven gubacsképző darázsfaj kötődik tölgyfajokhoz, eltérő gubacsaik okán ezek a fajok jól megkülönböztethetőek. A legismertebb a kocsányos tölgyet látogató nagy magyar gubacsdarázs, de nem is a darázs ismert igazából, hanem gömbölyded, rücskös felületű, nagyméretű gubacsa, melyet a cserkészek, később az úttörők előszeretettel használtak nyakkendőik díszeként.

Hajdanán Magyarországon az erdészeknek, erdőkerülőknek fontos mellékkeresete volt a gubacsgyűjtés, mivel azt magas tannin- vagy csersavtartalma miatt állatbőrök cserzéséhez, tintakészítéshez, textíliák festéséhez sokfelé felhasználták. A népi gyógyászatban a felvágott gubaccsal vérző sebeket húztak össze, fertőtlenítettek.