Több mint százezer daru gyülekezik a Hortobágyon

Elkezdődött az idei daruszezon.

Október elejére átlépte a 100 ezret a Hortobágyon gyülekező darvak száma a Hortobágyi Nemzeti Park adatai szerint. Amint az Időkép írja szeptember elején még alig pár ezer példányt számoltak a térségben, mostanra azonban jelentősen meggyarapodtak csapataik.
A darvak az év nagy részét tőlünk északabbra, Svédország, Finnország, Észtország, Oroszország nádas, lápos sztyeppéin töltik, és ott is költenek. Nyár végén, ősz elején táplálékhiány miatt elindulnak Afrikába, néhányan pedig Dél-Európába vagy a Közel-Keletre. Hazánkban útközben pihennek meg az emberektől, zajoktól távoli nádas, lápos, vizes területeken. Többek között a Fertő tónál is megfigyelhetők ilyenkor, de legkedveltebb helyük a Hortobágy.
A madarak nagy része novemberben elhagyja az országot, az elmúlt években azonban egyre nagyobb számban maradnak itt áttelelni.
A daru (Grus grus) a magyar kultúra egyik meghatározó állata. A néphagyományban kiemelt jelentőséggel bír, krúgatása az ősz egyik elmaradhatatlan hangulati eleme, a darutollas kalap pedig egyfajta státuszszimbólum volt a magyar nép körében.
Egykor nagy számban költött hazánkban, de az 1910-es években ez megváltozott. Csak több mint 100 évvel később, 2015-ben figyeltek meg újra költő darupárt Magyarországon. Azóta nagyon ritka fészkelőnek számít hazánkban, kizárólag a Kisalföld egy apró területén bizonyított fészkelése.































































































































































































