Van, hogy a rejtőszín helyett az élénk árnyalat ad védelmet

Egy nemzetközi kutatócsoport vizsgálta meg, hogy a ragadozók elleni védekezésben ismert kétféle módszer: a környezetbe beolvadás, vagy a feltűnő, riasztó hatású árnyalatok viselése mikor hasznos. A Melbourne-i Egyetem beszámolója szerint az eredményeik megmagyarázzák, miként is alakult ki az evolúció során e kétféle stratégia, és mi áll ennek a hátterében. A kutatásban több mint 50 szakember vett részt, a vizsgálatokat pedig (az Antarktika kivételével) a világ minden táján végezték.

Azt könnyen értjük, hogy miért is előnyös a környezetbe olvadni. De miért jó, ha egy rovar élénk piros vagy sárga mintát visel, amit nagy távolságból is látni?

Ezek a színek az úgynevezett aposzematikus színek, amelyek azt hirdetik, hogy a viselőjüket veszélyes volna megenni. Ilyen a sárga-fekete darázs, vagy a mérgező katicabogár, illetve a szintén mérgező királylepke.

Ugyanazokat a módszereket követve a szakemberek több mint 15 ezer, háromféle színű papírlepkét helyeztek ki: riasztó színű narancs-fekete mintázatút, a környezetbe beleolvadó barnát, illetve élénk kék és fekete színeket viselőt. A lepkékhez egy-egy lisztkukacot is tűztek afféle motiváló tényezőként, majd természetes környezetben vizsgálták, hogy miként reagálnak a madarak.

Úgy tűnik az eredmények alapján, hogy meglehetősen bonyolult okai vannak annak, mit is választ módszerként egy állat. „Nincsen legjobb színhasználati módszer a ragadozók ellen, a körülmények kulcsfontosságúak” – magyarázta a kutatást vezető Dr. Medina Guzman. „A ragadozó- és zsákmányközösségek különböző jellemzői, és az adott földrajzi régió, s az ottani élőhelyek meghatározóak abban, hogy melyik módszer a hatékonyabb.”

A kutatás alapján legnagyobb mértékben a ragadozók határozzák meg, hogy melyik módszerrel tudnak a zsákmányfajok leghatékonyabban védekezni ellenük.

Ahol sok ragadozó volt és ezek erősen versengtek az élelemért, ott sokkal jobban bevált a környezetbe beleolvadó külső. Ennek az az oka, hogy ilyen helyzetekben a ragadozók jóval inkább hajlamosak megkockáztatni, hogy veszélyes, rossz ízű vagy mérgező eledelt zsákmányolnak, ezért az aposzematikus színek hiábavalók.

Azokon a helyeken, ahol viszont bőségben rendelkezésre állt a zsákmány, ott nem volt igazán hasznos a rejtőszín, mivel a ragadozók megtanulták megkeresni azokat akkor is, ha nehéz volt észrevenni őket. Ilyenkor a ragyogó, figyelemfelkeltő árnyalat vált előnyössé.

Egy korábbi kutatás, amelyek új-zélandi helyszíneken végeztek hasonló módszerekkel, azt mutatta meg, hogy az árnyas élőhelyek kedveztek a rejtőszíneknek, a napsütötte élőhelyeken pedig az aposzematikus színek és minták váltak előnyössé.