Ők a természet kártevőirtói

Az erdei fülesbaglyok munkájukat mi is segíthetjük.

Egyetlen erdei fülesbagoly évente ezernél is több rágcsálót zsákmányol, ezért jelenlétük rendkívül fontos a városokban is problémát okozó egerek és patkányok kordában tartásában – derül ki a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület közleményéből. Ez a népes telelőcsapatok esetében már óriási számot jelent, ráadásul a kisebb termetű bagolyfajok rengeteg kártevő rovart is elfogyasztanak, így igen hasznosak az emberek számára.
A lakott területeken történe megtelepedésüket azonban sokszor akadályozza a megfelelő fészkelőhelyek hiánya. A baglyok ugyanis nem tudnak fészket építeni, költésükhöz korhadt üregekkel, vastag törzselágazással rendelkező idős fákra; nagy testű harkályok odúira; varjúfélék, gólya, egerészölyv fészkeire; vagy nyitott padlásokra van szüksége.
Leggyakoribb baglyunk, az erdei fülesbagoly elfoglalja az ágvillába kihelyezett vesszőkosarat, de szívesen beköltözik fára, épületfalra rögzített, félig nyitott előoldalú vércseládákba is. A leginkább emberkövető gyöngybagoly templomok toronysüvegébe, padlásokra vagy lábazatra telepített költőládákkal; a macskabagoly, a kisebb testű kuvik és füleskuvik pedig nagyméretű mesterséges odúkkal segíthető. A baglyoknak kirakott műfészkek, mesterséges odúk esetében alapelv, hogy ezekbe mindig kell száraz fű, hullott lomb vagy faforgács fészekanyagot tenni, amibe a tojó alakítja ki a tojásoknak a fészekmélyedést. Ha valaki maga is szeretné segíteni a bagylyokat, a mesterséges fészkek kihelyezéséről az MME oldalán olvashat részleteket.































































































































































































